Szeretettel köszöntelek a HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
HÍRszerkesztők és HÍRolvasók közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
15 éve | B Klári | 0 hozzászólás
Amikor a Sorstalanságban megláttam a szemét, elkezdtem hinni abban, hogy a sorstalanság mögött is van sors. Citrom Bandi sorsa. Dimény Áron sorsa, aki nagyon fiatalon került oda, ahová mások sosem jutnak majd el. Talán hit kérdése mindez. Áron másokban hisz, mások pedig benne. És itt kezdõdik az igazi bizalom-játék. Tapasztó Ernõ interjúja.
Mit szóltál ahhoz, hogy az Aranyalma Díjra jelöltek?
Nagy meglepetésként ért. Természetesen nagyon jólesett.
Nagyváradon születtél. Nem gondoltál arra, hogy Nagyváradra visszamenj?
Ha a magánéletemet venném figyelembe, akkor igen. Azonban a szakmai
életem az elejétõl fogva úgy alakult, hogy bizonyos döntések teljesen
egyértelmûek voltak. 1993-ban, érettségi után felvettek a Babes–Bolyai
Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara színházmûvészeti tanszékének
színész szakára. Amikor 1997-ben elvégeztem az egyetemet, egyrészt
Salat Lehel tanárom hívott asszisztensnek az egyetemre, másrészt pedig
szerzõdést kaptam a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz. Tehát minden
tényezõ automatikusan Kolozsvárhoz kötött.
Te pont belecsöppentél a kolozsvári színház egyik legjelentõsebb korszakába.
Gyulai Katinak – akit Váradon igen sokan ismernek – köszönhetek
nagyon sok mindent. Nélküle, azt hiszem, fel sem vettek volna. Vele
dolgoztam teljesen zöldfülûként. Õ biztatott arra is, hogy Kolozsvárra
felvételizzem. Végsõ soron nem is nagyon tudtam én sok dolgot a
fõiskolákról, úgyhogy könnyen meggyõzhetõ voltam. De nagyon örülök,
hogy Kolozsváron kötöttem ki. Az én emlékeim szerint is pont egy
csúcskorszakba csöppentem bele.
Tanítasz az egyetemen is…
Igen, de idõrõl idõre abba akarom hagyni. Tanárként nem tartom
magam eléggé hatékonynak. De a végén vagy meggyõznek, vagy meggyõzöm én
saját magam. És még egy kicsit tovább próbálkozom.
Mint tanár, milyennek látod az új színészgenerációt?
Nagyon-nagyon vegyesnek. Ennek van egy csomó konjunkturális oka is.
Mostanában egészen más gondolkodású fiatalok jönnek színházat tanulni,
mint mondjuk, az én koromban. Megpróbáltam belehelyezkedni az õ
helyzetükbe. Megpróbáltam elképzelni, hogy milyen világban, milyen
színházi környezetben kell nekik érvényesülniük. Sokszor észrevettem,
hogy teljesen prekoncepciómentesen jönnek a fõiskolára. Egyszerûen
jönnek és csinálják.
Ez elõnyt is jelenthet…
A dolog mindig kétesélyes. Egyrészt hihetetlen szabadságot ad. Másrészt azt érzem, hogy ez felületességet is hordoz magában.
Nagyon sok a színész, kevés a jó színház. A fiataloknál pedig, úgy tûnik, hiányzik az önálló kezdeményezés. Hogyan látod ezt?
A fõiskolán azt látom, hogy nagy a kezdeményezõkészség a diákokban.
Viszont az is igaz, hogy miután az emberek kikerülnek, ez a
kezdeményezõkészség gyakran kifullad, elfásul.
Valahogy a színházak is megrekedtek egy provinciális szinten. Természetesen ezek között is vannak kivételek.
Azt látom, hogy egy picit az eldöntetlenségben mozgunk még mindig.
Gyanítom, hogy piaci értelemben nem vagyunk megfelelõen elhelyezkedve.
Nincs tisztázva, hogy a nézõ, aki bemegy egy színházba, mire számíthat.
Egy-egy város színházát úgy definiálják, mint közösségi
találkozóhelyet. Pontosan ezért sem színházi, sem piaci értelemben nem
határozza meg megfelelõen önmagát. Mindez nagyfokú bizonytalanságot
eredményez.
Sok helyen inkább közmûvelõdés folyik, nem pedig valódi színházi munka.
Ehhez mindenképpen hozzá kell tennem, hogy a jelenlegi kõszínházi
rendszerek igen komoly anyagi gondokkal küzdenek. Az intézményt
mûködtetõ önkormányzat azt várja el, hogy minél szélesebb réteget
kiszolgáló mûvészi produktumot finanszírozzon. Valószínûleg ezért
mozdulnak el a színházak a közmûvelõdés felé. És itt kezdõdnek, itt
vannak azok a megkötések, amelyek túl vannak a szakmaiságon.
Talán két meghatározó pontja van, volt életednek. Az egyik az,
hogy Kolozsvárra szerzõdtél, a másik pedig a Sorstalanságban eljátszott
Citrom Bandi.
A szakmai életemnek valóban igen fontos pontja a Sorstalanság.
Sokan mondták már, hogy nagyon jó filmes arcod van.
Valóban többen mondták ezt. Azt se felejtsük el viszont, hogy
nagyon sok kitûnõ színész van Erdélyben, aki messze az én
teljesítményemet meghaladót tud nyújtani a vásznon. Az én jó filmes
arcom csak egyszerû adottság.
Ezt látta meg benned Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezõje?
Koltai azokat a fotókat látta, amelyeket elküldtem neki. Illetve
nem is neki, hanem annak a munkatársnak, aki a színészeket válogatta.
Hogy õ mit látott meg benne, azt nem tudom. Azt csak õ tudná
megmondani. Azt hiszem, hogy Koltai nagyon nagy kockázatot vállalt,
hiszen lényegében semmit nem tudott rólam.
Mire figyeltél legjobban a forgatáson?
Arra koncentráltam, hogy meg tudjam azt a személyt formálni, aki
Citrom Bandi lehetett. Illetve arra is nagyon odafigyeltem, hogy
hitelesen életre tudjam hívni Bandi kapcsolatát Köves Gyurkával.
Milyen viszonyod alakult ki a rendezõvel?
Már a forgatás elsõ pillanataiban észrevettem, hogy Koltai Lajossal
nagyon egymásra éreztünk. Tudtam azt, hogy nyugodtan ráhagyatkozhatok.
Azt hiszem, õ is megbízott bennem.
Eleve felvetõdik a kérdés, hogy mi a különbség a színpadi és a filmes játék között.
Amikor a Sorstalanság után gyakran szembesültem a film és színház
közötti különbségek kérdésével, elkezdtem mindenféle elméleteket
gyártani. Ma a válaszom: a forgatókönyv.
Miért pont a forgatókönyv?
Mert az adja meg az irányokat. A forgatókönyv határozza meg a
képeknek a sajátosságait, ami által például a színész nem egész alakban
látszik, hanem csak a tekintete, és ez egészen más közlésrendszert von
maga után. Mind a színpadon, mind a filmvásznon természetesen a
jelenlét intenzitása lényegesen meghatározó. Jó pillanataimban mindig
ezt az intenzitást keresem.
Ha jól tudom, a Köves Gyurkát játszó Nagy Marcellel is igen jó viszonyod alakult ki…
Citrom Bandit egy olyan társ nélkül – aki annyira vitt volna magával –, mint Nagy Marcell, nem tudtam volna megcsinálni.
Úgy hallottam, te is sokat segítettél neki.
Ezt Marcell tudja. Bízom benne, hogy segítettem neki. Minden nap
azon voltam, hogy a felépült bizalmat megháláljam és megszolgáljam.
Remélem, segítettem.
Nem sokkal Citrom Bandi után, szintén egy Kertész Imre-regény
nyomán készült színdarab fõszerepét játszottad Kolozsváron. A Hosszú
péntek a Kaddis a meg nem született gyermekért nyomán íródott. Mi a
különbség a két – szavaiddal élve – forgatókönyv között?
Az egyetemi továbbképzésem részeként éppen errõl szeretném a
mesteri szakdolgozatomat írni. A legfontosabb különbség talán a
valósághoz való viszonyunkban lelhetõ fel: a Sorstalanság a közvetlen
és közvetlenül elfogadott valóság linearitását követi, míg a Hosszú
péntek a valóság minden elemét mint egy lehetséges értelmezés alapját
kezeli.
És mi a különbség az alakítás módozatai között?
A filmben megjelenõ szereplõk mindannyian valós alakok, azaz
hús-vér emberek, akikkel megtörténik a borzalom. Ehhez kellett
viszonyulnom, ezt kellett megélnem. A Kaddis színpadi változatában,
Visky András átiratában, B. az egyetlen „õ” szereplõ, a többiek csak
emlékek, az elõbb említett értelmezés érdekében elõhívott,
megelevenített részei egy valamikori életnek. Velük partnerséget
vállalni, létrehozni rituálé is, nem csak színészi játék.
riport.ro
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!