„Az állambiztonsági szolgálat tevékenységének fő iránya kell legyen, hogy minden rendelkezésre álló erővel és eszközzel elősegítse az esemény kegyeleti, tiszteletadási, rehabilitációs jellegét” – áll abban az intézkedési tervben, amelyet a Belügyminisztérium (BM) III/III-as csoportfőnöksége dolgozott ki Nagy Imre temetésének 1989. június 16-i szertartására. A „rendelkezésre álló erő” a rendőrtisztek mellett a beszervezett ügynökökből állt, és az utóbbiak nevének jó része a múlt héten került nyilvánosságra.

Az 56-os Intézet által készített – nem teljes – besúgónévsor a mai állapotában azt mutatja, hogy az ellenzéki szervezetek legfelső vezetéséhez nem fért hozzá az állambiztonság. Meglepetések persze még várhatók. A kutatás jelenlegi állása szerint a Kakukk fedőnevű titkos megbízott (tmb) például „1989 októberében az SZDSZ vezetőségének tagja volt”, ám eddig nem sikerült őt azonosítani (bár az intézet nem csak azokat tette fel a listára, akiknek megtalálták a beszervezési nyilatkozatát vagy kézzel írt jelentését, esetleg pénzátvételi elismervényét). Nem tudni, mit értett az állambiztonság az SZDSZ „vezetőségén”, az éppen úgy lehetett a szűk körű ügyvivői testület, mint a jóval bővebb országos tanács. Ugyanakkor az 1989. júniusi jelentés szerint Kakukk egyszerre tudott információkat szerezni az SZDSZ-ről és a nemzeti érzelmű, MDF-hez közel álló Széchenyi Casino Hagyományőrző Egyesületről, ami az ügyvivők névsora alapján meglehetősen furcsának tűnik.

Az SZDSZ-nél a vezetéshez legközelebb az intézet adatai szerint Kurucz János egykori újságírón (a Vista Utazási Iroda mai tulajdonosán) keresztül jutottak. A levéltár adatai szerint 1977-ben kezdődött titkosszolgálati pályafutása, és kémelhárítók szervezték be (ezt ő is elismerte). Esete azt is jól mutatja, hogy a BM csoportfőnökségei szorosan együttműködtek, Kurucz ugyanis 1984-től már a belső reakció elleni csoportfőnökségre, a III/III-ra került (ezt ő tagadta). Mindenesetre 1989-ben az SZDSZ sajtósa volt.

Az 56-os intézet csonka listájából az derül ki, hogy nevesebb újságírókat sem igazán sikerült beszervezni – illetve ha igen, akkor a temetésnél nem vették igénybe a szolgálataikat. A pártsegítséggel 1988-ban indított Reform bulvárhetilap főszerkesztője, Tőke Péter régi megbízható ügynök volt ugyan, el is érte a legmagasabb, tmt (titkos munkatárs) kategóriát, ám ő álca nélkül is a rendszer megbízható hívének számított, hiszen dolgozott például a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál. A BM az iratok szerint három személyt is ráállított a Nyilvánosság Klubra, ám ezek a vezetés közelébe se kerültek, hármójuk közül csak egynek, az akkor a Magyar Hírlapba publikáló Hegyes Zoltánnak („Árva Ádám”) a neve szerepel a testület első felhívásán az aláírók jegyzékén.

A Fidesznél egy alapító tagot, az ELTE Tanárképző Főiskolai Karára járó Csongor Balázst sikerült beszervezni, ám 1989 júniusára ő már nem tartozott a szűkebb vezetéshez. A Történelmi Igazságtétel Bizottságánál (TIB) az 1956 után elítélt, majd szabadulása után Szilárd fedőnéven beszervezett Erdélyi Tibor fontos szerepet játszott, a temetés egyik szervezője volt. Ugyanakkor pont a TIB volt az a szervezet, amely állambiztonsági szempontból a temetés kapcsán nem volt túl érdekes, ugyanis a vezetésének célja a minél inkább politikamentes, kegyeleti megemlékezés volt, ezért is egyezett bele az állampárti részvételbe. A TIB hozzáállására jellemző, hogy a szertartások utáni esti összejövetelen szemrehányásokat tett a Fidesz vezetőinek az egyebek mellett az oroszok kivonulását követelő Orbán-beszéd miatt.

A Duna Körből a lista szerint már prominens vezetőket is sikerült beszervezni, mint például Páska Csabát, illetve a politikában azóta is rendre feltűnő Droppa Györgyöt. A most a Zöld Baloldalnál elnökösködő Droppa tagadja a beszervezését. Tény, elég furcsának is tűnik a bizonyítékként nyilvánosságra hozott 6-os kartonja. Eszerint ugyanis 1988 októberében szervezték volna be, és nem igazán érthető, miért is akart volna egy akkor már nyilvánvalóan szétesőben lévő pártállam ügynöke lenni a változások előtt pár hónappal az addigra már évek óta ellenzéki körökben tevékenykedő közgazdász-kocsmáros.

6-os kartonja szerint Droppa nem is egyszerű ügynök, hanem tmb lett, ami azt jelenti, hogy megbízható, ellenőrzött személy volt a titkosszolgálatnál. „Hazafias” alapon szervezték be, ami elvileg önkéntességet jelent. A beszervezések döntő többsége a most közzétett dokumentumok szerint ilyen alapon történt, ami szintén kétkedésre adhat okot. Az például soha nem derül ki a 6-os kartonokból, hogy valaki karriervágyból, esetleg pénzért volt hajlandó besúgásra, mint ahogy az sem, választás elé állították-e élete egyes periódusaiban, akart-e például egyetemre, külföldre menni, vagy sem? Akiket komolyabb ügyekkel zsaroltak, azokhoz viszont már azt írták, hogy a beszervezés alapja kompromittáló vagy pressziós, igaz, az is előfordult, hogy valakit egyszerre hazafias-kompromittáló alapon szerveztek be, mint például Olajos Csabát, az 1989-es MDF egyik választmányi tagját.

Az is kiderül az 56-os Intézet történettudományi módszerekkel készült listájából, hogy 1988–1989-ben is rohamtempóban szervezte be az ügynököket a BM. Erre nyilván az újabb és újabb politikai szervezetek megjelenése ösztönözte, de mindenképpen feltűnő, hogy az 1989. június 16-án használt ügynökök közül jó néhányat pár héttel vagy akár pár nappal az esemény előtt léptettek be a hálózatba. Így például az Andersen fedőnevű Hoffmann József 1989. május 31-én lett a szerv tagja, és júniusban a Duna Kör, majd 1989 októberében az SZDSZ tagjaként számítottak az információira.

Hoffmann beszervezése is cáfolja azt a – volt titkosszolgálati vezetők által terjesztett – városi legendát, hogy MSZMP-tagok nem lehettek beszervezett ügynökök. Ő ugyanis párttag volt, ahogy jó néhányan a többi megnevezett közül is, mint például a Raguza fedőnevű Nógrádi György, ma külpolitikai szakértő (aki szintén tagadja érintettségét), vagy a Pálinkás Ilona néven szereplő Dzsudzsák Ilona. A katonaságnál, előfelvételisként beszervezett Kun Tibornál („Kapusi”, illetve „Kárász”) például később, kézzel írták be a párttagságát, ám a hálózatból nem léptették ki, sőt az idők folyamán a legmegbízhatóbbak, a tmt-k közé került. Győri Bélának („Riporter”, illetve „Miskolci”), a Magyar Rádió politikai adások főszerkesztősége párttitkárának – ma a MIÉP sajtófőnökének – ugyanakkor a 6-os kartonján nem tüntették fel még párttagságának a tényét sem.

Győri fedőneve is jelzi, hogy nem voltak túl kreatívak a névadásnál a tisztek és beszervezettjeik, ugyanis a volt rádiós Miskolcról származik (ugyanezt a fedőnevet kapta a szintén miskolci Nyíri Lajos is). De hasonlóan furcsa – hiszen utal a beszervezettre – a Matán Bojána fedőnév, mert Papp Márió költő édesanyjának vezetékneve is Matán volt. Hauck Tamás ügyvéd szintén hasonlóan járt, mamájának a vezetékneve Beck volt, az ő fedőneve pedig Beck Tamás. A szintén egykori rádiós Spánn Gábor Kőbányán, a Harmat utcában lakott a beszervezésekor, és nyilván ezért lett a fedőneve a Harmat Gábor.

A nyilvánosságra hozott adatokból néhány tartótiszt további sorsa is nyomon követhető. Ők nyilvánvaló törvénytelenséggel kezdték új életüket a rendszerváltáskor, amikor megsemmisítették azokat az iratokat, amelyek a hálózatról szóltak. Ezért azonban soha senki nem vonta felelősségre őket, sőt közülük sokan 1990-től a Nemzetbiztonság Hivatalnál (NBH) és a rendőrségnél folytathatták pályafutásukat. Az 1989-es állambiztonság budapesti vezetője, Stefán Géza például ma a Katonai Biztonsági Hivatal vezetője. De a megszüntetett III/III-as tisztjei közül is sokan maradtak a Cégnél. A Fidesz alatt például Horváth József második ember volt az NBH-ban. 2002 után a Medgyessy-kormány nemzetbiztonsági kabinetjének titkára Péter-Bartha Gábor egykori egyházelhárító volt, és a Miniszterelnöki Hivatalban (MEH) lévő csapatában dolgozott volt kollégája, az egykor a Magyar Izraeliták Országos Központját szemmel tartó Szekeres Ferenc is. Az 56-os Intézet listáján szereplő több ügynök beszervezője, a Fidesz-kormányzás idején az NBH-ban osztályvezető Kékesdi L. Gyula később Tóth András szocialista nemzetbiztonsági államtitkár tanácsadójaként dolgozott, majd a MEH után az OTP-nél találta meg a számítását.

A biztonsági szakma amúgy kedvelt terepe a volt állambiztonsági tiszteknek, hiszen olyan nagyágyúk is e területen dolgoztak, mint az exhírszerző Földi László, vagy Récsey Róbert egykori fővárosi kémelhárító-főnök, aki Stefán elődje volt a BRFK állambiztonsági helyettesi posztján.

RIBA ISTVÁN hvg.hu