Tíz százalékkal nő áprilistól a gáz ára. Magyarországon nincs olyan tanács, amely a haladó piacgazdaságokhoz hasonlóan a közművek ármeghatározását felügyelné, a magyar fogyasztó pedig a monopóliumok önkényének van kitéve. Milyen lépést kell az új kormánynak megtennie?

Magyarországon a monopóliumok elszabadultak: a tömegközlekedési szektor okozza a magyar pénzügyi irányításnak és a hitelezőinknek is a legnagyobb fejfájást az állandó túlköltéseivel, a BKV a szervezettnek látszó bűnözés és a törvénytelen sztrájk melegágyának látszik, az áramárak már az ipari munkahelyeket veszélyeztetik, a posta meg részben a világrekord felé araszoló magyar állami adó- és hatósági bürokrácia és csekkforgalom lebonyolításából él.

A pécsi önkormányzat a saját vízközművével szemben érezte magát annyira tehetetlennek, hogy új céget alapított. Ma az általános választások finisében a kormányzó párt fordul tehetetlenül a saját energiaminisztere és az általa választott energiaregulátor ellen, mert felment a gáz (világpiaci) ára. Egyáltalán nem volna normális, ha a harmadik választási kampány témája volna a gáz ára: a közművi árak megfelelő szinten tartása a legtöbb fejlett államnak nálunk jobban sikerül.

Az a tény, hogy a magán- és állami monopóliumok szabadon háríthatják ránk a költségeiket, bármikor "szanáltathatják magukat" az adófizetők pénzén, a presztízsberuházásaikat beépíthetik az áraikba, nem a piacgazdaság normális működésének a velejárója. A modern piacgazdaságokban a szabad ármeghatározás joga csak az egymással ténylegesen versenyző vállalkozásokat illeti meg. Azoknak a vállalatoknak az árképzését, amelyeknek nincsen érdemi versenytársuk, közérdekből korlátozzák a világ minden fejlett gazdaságában - a közhiedelemmel ellentétben az Egyesült Államok több mint kétszázéves történetében sem élhettek a közművek és közcikkek gyártói a szabad ármeghatározás jogával. Az Egyesült Államokban ma úgynevezett közműtanácsok határozzák meg az energia, távközlés és a tömegközlekedés árait. Az EU országaiban gazdasági szabályozó hatóságoknak nevezik az ehhez hasonló intézményeket.  Magyarország kormánya és néhány önkormányzata a parlamenti többség segítségével 2002 óta szisztematikusan szétverte az árszabályozás intézményeit, ezért az új kormánynak az egyik első feladata kell, hogy legyen a Magyar Közműtanács felállítása.

A magyar közpolitika-alkotás és szabályozás kultúrájától ez a reform nem idegen, Magyarországnak az elmúlt kilenc évben érezhető tehetetlensége talán csak átmeneti állapot volt. 1991-ben még képesek voltunk létrehozni egy olyan versenyhatóságot, amely szakmai tekintélye révén az OECD regionális kompetenciaközpontja lett. 2000-ben a mostani közműszabályozáshoz hasonlóan széttöredezett állami pénz-, tőke-, bank- és biztosítási felügyeletekből létrehozták az integrált PSZÁF-ot, ezzel elsők között térve át az uralkodóvá vált intézményi modellre. 2001-ben létrehoztunk egy olyan független jegybankot, amelynek az előző elnöke az év jegybankára nemzetközi díját nyerte el. Úgy gondolom, hogy a közműszabályozó szervezet és a Közműtanács felállításával 2010-ben magunk mögött tudhatjuk a gazdasági kisiklásunk évtizedének egyik legnagyobb hibáját és elkezdhetünk visszazárkózni a hasonló reformon már kilenc éve átesett Szlovákiához annak érdekében, hogy visszaszerezzük közép-európai gazdaságpolitikai vezető szerepünk visszaszerzéséért.

A gazdaságpolitika szakirodalom azt, hogy egy ország milyen sikeresen szabályozza a közműveit, három mérőszámmal jellemzi: a közművi árakkal és a hosszú távú (potenciálisan új fogyasztókat, a technológiai fejlődés miatt alacsonyabb áron kiszolgáló) beruházások szintjével, valamint a közmű által ellátott lakosság arányával. Magyarország teljesítménye a fejlett, közepesen gazdag országok között katasztrofális, egy igazi bukott állam képét mutatja. A fejlett országok között szinte nincsen olyan, ahol olyan gyorsan nőnek a közműárak, mint nálunk, és azok már a nálunk gazdagabb EU-országokhoz mérten közepesen vagy nagyon drágának mondhatók az energetika, a tömegközlekedés és a távközlés területén is. A tömegközlekedési és postai közmű-monopólium az ellátási terület növelése helyett az ellátási terület csökkentésébe ruház be (l. mobilposta, MÁV-busz), miközben a fejlett országokban a postai szolgáltatások kivételével ezzel ellentétes trendeket tapasztalunk. Az olyan beruházások, amelyek a technológiai fejlődés költségcsökkentő hatásait hosszú távon a fogyasztók és a befektetők érdekeinek megfelelően meghonosítanák hazánkban, ritka kivételnek számítanak. Különösen az energetikai és a közlekedési közművek terén jellemzők azok a beruházások, amelyek hosszú távon nem csökkenteni, hanem növelni fogják a fogyasztók terheit.

A jó közműszabályozás az Egyesült Államokban több évszázados, Európában több évtizedes hagyománnyal bír. Latin-Amerikában és Afrikában néhány ország azért előzött meg bennünket a gazdasági fejlődés és versenyképesség területén, mert ezeket a mintákat követő közműpolitikát folytatott. A jó közműszabályozás jogi és intézményi kereteinek kialakítása olyan szintű szakmai közmegegyezés tárgyát képezi, hogy a fejlett országokat tömörítő OECD egy kézikönyvet is összeállított a közművek jogi szabályozásának és közműveket ellenőrző közműtanácsok és gazdasági szabályozó hatóságok felállításáról. A magyar alkotmány szerint követendő fejlett német szociális piacgazdasági modellnek megfelelő, korszerű német közműhatóság, a Bundesnetzagentur a 2003-2004. évi sikeres német gazdaságpolitikai reformpolitika eredményeként jött létre, és egy számunkra is mintaértékű, másolható megoldás. Az elmúlt években bennünket minden gazdaságpolitikai területen látványosan megelőző Szlovákia már 2001-ben létrehozta az az ÚRSO-t, ami a Bundesnetzagenturhoz és az amerikai Közműtanácsokhoz hasonló szervezet. Úgy gondolom, hogy Magyarországnak a Németország által meghatározott (és a felzárkózó Szlovákia által sikeresen követett) szabályozási és intézményi reformokat kell végrehajtania.

A közművek ellenőrzésére hivatott magyar intézményrendszer alkalmatlan, mivel elsősorban a műszaki kérdések túlszabályozásával van elfoglalva, aminek köszönhetően mi rendelkezünk az ország méretéhez képest a legnagyobb hírközlési hatósággal (de mégis magasak a távközlési árak), és van egy olyan energiahivatalunk, amely ugyan nem tudja megakadályozni, hogy (a hál' istennek jó egészségnek örvendő) Habsburg Ottó bronzszobrának költségét ne hárítsák a villamosáram-fogyasztókra, ugyanakkor egy új ipartelep áramhoz juttatását egy olyan 252 napos bürokratikus procedúrához köti, ami majdnem világrekord, és a közművekkel rosszul ellátott Afrikában is igen rossz eredménynek számítana. Amikor a Magyar Vasúti Hivatal azt kezdte firtatni, hogy miért veszi számolatlanul az áramot az államvasút, egyszerűen megszüntették, arra hivatkozva, hogy a költségellenőrzést az a hatóság is el tudja látni, amelyik a gépkocsik nitrogén-oxid-kibocsátását ellenőrzi. (Persze, hogy később kiderült: a MÁV áramellátása havi 420 millióval többért történt 2009 végére az indokoltnál.)

Ahhoz, hogy Magyarországon a német (vagy szlovák) színvonalnak megfelelő közműszabályozás alakuljon ki, olyan okos állami politikára van szükség, ami az adófizetőktől és a fogyasztóktól nem kér újabb áldozatot.

Először az OECD és a Világbank kézikönyvei alapján a rendszerváltás óta lényegében nem módosított ártörvényt a fejlett országok gyakorlatához kell igazítani. Másodszor a jelenleg túlzott létszámmal működő távközlési, postai, energia- és közlekedési bürokráciában dolgozó költségellenőrök, alvállalkozói szerződéseket értő jogászokat és gazdaságszabályozói végzettségű közgazdászokat a német (és szlovák) mintának megfelelően egy közműhatóság szervezetébe kell vonni és a Közműtanács felügyelete alá kell vonni. (A megmaradó szervezeteket pedig alapos deregulációt követően tovább kell karcsúsítani.) Az új Közműtanácsnak a monetáris tanácshoz hasonlóan nagyon szűk, de megkérdőjelezhetetlen döntési kompetenciát kell rendelni a közműárak (és ennek érdekében a közművek ellátási területe és a közművek beruházáspolitikája) fő változóinak, vagyis az árak, megtérülési ráták szabályozása tekintetében. Harmadszor: meg kell teremteni annak az intézményes garanciáját, hogy a Közműtanács tagjai az amerikai, német vagy brit kollégáikhoz hasonlóan se a politikusok, se a vállalatok részéről ne legyenek kitéve a több évtizedes kihatású döntéseiket rövid távú politikai haszonszerzés vagy korrupciós haszonszerzésre használó nyomásnak. Ehhez a Közműtanács tagjaira - a nemzetközi mintának megfelelően - a parlamenti képviselőkéhoz és a bírókéhoz hasonló befolyásolhatatlansági és mentelmi szabályokat kell megállapítani.

Végezetül pedig a Közműtanács tagjait makulátlan jellemű, saját érdeket nem képviselő, feddhetetlen múltú, a közművek indokolatlan árdrágítása, költségei és ellátási területének csökkentése elleni harcban bizonyított szakemberekből kell kiválasztani. A Közműtanács akkor működik a legjobban, ha a tagjai között meghatározó súllyal vannak gazdaságszabályozási szakvégzettséggel rendelkező, közművek költségellenőrzésében gyakorlatot szerzett köztisztviselők (regulátorok), és mellettük helyet kapnak ezen a területen nemzetközi elismertséget szerzett tudósok (gazdaságszabályozási kutatók), továbbá a közművek költségeinek ellenőrzését ismerő, de a közművekhez biztosan vissza nem térő, visszavonult bírók és egykori közművi menedzserek.

A szerző személyesen érintett a véleménycikkben kifejtett ügyekben, a Magyar Vasúti Hivatal egykori elnökeként jelenleg az Alkotmánybíróság előtt vitatja a Gyurcsány-kormány többek között a hivatalt megszüntető vasútszabályozási döntéseit.

Antal Dániel