A HA-LCI lajstromjelű Tupoljev Tu-154-es fedélzetén tartózkodó 50 fő utas és 10 fős személyzet életét vesztette.

Emlékükre álljon itt Dr. Fülöp András akkori vállalati főpilóta visszaemlékezése.

"Tragikusan gyászos nap a magyar polgári repülés történetében. Gépünket, a HA-LCI lajstromjelű TU-154-est a bejrúti leszállási manőver közben rakétatalálat érte, kivédhetetlenül a tengerbe csapódott. A teljes személyzet és az 51 utas egy értelmetlen háborúskodás ártalmatlan áldozatai lettek.

A magyar hivatalos körök ezt egyertelműen elhallgatták, s a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel. Égbekiáltóan hazug álláspont, melyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben működő katonai radarfelvételek egyértelműen cáfolták. A hitvány magatartás mögött nyilván az igazság kiderítésénél „magasabb rendű" érdekek álltak. Mi más lehetett, mint a politika és a pénz. A politikait nehéz átlátni, de jó okot szolgáltathatott arra, hogy gépünk alantas erők célpontjává váljon. A pénzbeli pedig - igaz, már csak következményként -a biztosítási kártérítés megszerzésének érdeke, amely vágyálom maradt volna, ha az igazság napvilágra kerül.

A Malév akkori vezetésének megbocsáthatatlan bűne, hogy minden lehető eszközzel hagyta megakadályozni (és saját maga is gátolta) az igazság kiderítését, holott az elsőnek kiküldött bizottság tagjai, dr. T. Sándor és dr. S. Sándor táviratukban a legvalószínűbb oknak a gép lelövését jelölték meg.

Ennek elfogadása egyenlő lett volna a háborús körülmények elismerésével, mely a biztosítási kárösszeg kifizetésének terhe alól mentesítette volna a biztosítótársaságot.

A viszontbiztosító így aztán fizetett magyar partnerének, az pedig továbbutalt a szovjeteknek, és még a Malévnak is jutott az összegből 36 millió, ami azután szőrén-szálán eltűnt a vállalati könyvekből.
A vállalatvezetés megtiltott minden nyilvános véleményformálást a katasztrófával kapcsolatban. Nem állt az érintett családok mellé sem erkölcsi, sem kellő anyagi segítség nyújtásával. A példátlan elhallgatással és a ködös rémtörténetek meséjével még a teljesen ártatlan személyzetet sem kímélve próbálták eltussolni a valóságot. A katasztrófa helyének környezetében megtalált emberi maradványok egyértelműen alátámasztották, hogy az utasok az ülésekbe be voltak kötve, tehát a gép közeledett a leszálláshoz. Az utolsó iranyítói üzenet engedélyezte a süllyedést 6000 láb magasságra. Az esemény tanúinak vallomása szerint a horizont felett fényvillanás volt látható, majd egy hatalmas robbanás és a maradványok a tengerbe csapódtak.

Gépünket minden jel szerint egy támadó harci gép rakétái semmisítettek meg. Személyzetből senkit sem találtak meg, a tenger fenekére, körülbelül 600-800 méter mélyre vitte magával őket a repülőgép pilótakabinja. Döbbenettel töltött el a katasztrófa. Személyzetehez, Pintér János kapitányhoz, Mohovics Árpád kapitányhoz, Kvasz Károly másodpiótához, Horváth István fedélzeti mérnökhöz, akiknek oktatásában meghatározó szerepem volt, a hivatalos kapcsolaton felüli baráti érzések kötöttek. Szakmailag a legjobbak közé tartoztak. Munkájuk minőségéért tűzbe tettem és tenném most is a kezem.

Az állami kivizsgálók hazaérkezése után Jávor vezérigazgatóval Bejrútba repültünk, megvizsgálandó a további járatindítások feltételeit. Tárgyalásunk alatt odajött hozzám egy ottani személy az Approach Control-tól (bevezető irányító szolgálat), mondván, hogy szeretne bizalmasan közölni velem néhány tapasztalatát az eseményünkről. Azzal kezdte, hogy csak nekem mondja el, harmadik személynek letagadja, hogy találkoztunk.

Az Approach Conrtolnál volt szolgálatban akkor, éjszakásként. Gépünk érkezése előtt a városból telefonon közölték velük, ha korábban érkezne a Malév-gép, várakoztassák, s jóváhagyásukig ne adjanak leszállási engedélyt, ellenkező esetre súlyos fenyegetést helyeztek kilátásba. Gépünk érkezése előtt pár perccel egy ismeretlen gép húzott el a repülőtér felett a magyar járat felé. Rövid idő múlva jól látták a radarképen a két rakéta indítását (majd a mi gépünk megsemmisülését és tengerbe csapódását) azok az angol-amerikai katonai egységek, amelyek gyűrűjében történt az esemény.

Még annyit, hogy a fedélzeti és irányítói hangrögzítő magnószalagokat a vizsgálóbizottság már nem hallgathatta meg, azok idejekorán szőrén-szálán eltűntek. Így nem került a birtokomba semmilyen használható bizonyíték, bármennyire nyilvánvaló volt is szememben a katasztrófa oka.

J. J. vezérigazgató ismerte véleményemet, ezért a legnagyobb szigorral megtiltotta mind a szereplésemet a vizsgálat lefolytatásában, mind megnyilatkozásomat vállalaton belül és kívül. Mindenesetre a bejrúti menetrendszerinti repülést bizonytalan időre szüneteltették."

FWM