– Tudja ön kicsoda Jurij Gadjukin?
Mi sem tudjuk. Sőt, már lényegében
senki sem tudja, és többé esély sincs tudhatni.
– Miért is?
– Hát a virtualitás egyik tulajdonsága
miatt.
Mielőtt túlságosan zavarossá válnánk,
néhány dolog tisztázhatónak látszik – bár csak látszik. Mert állítólag – tehát csak állítólag,
ugyanis a hitelesség örökre oda – néhány nappal, vagy néhány héttel ezelőtt még
a Wikipédián (a szabad enciklopédián [tényleg szabad?]) még elérhető volt egy
szócikk Jurij Gadjukin szovjet filmrendezőről. Mi ezt a szócikket nem láttuk,
mivel nem is tudtunk Jurij Gadjukinról sem és filmjeiről sem, tehát nem is
hiányzott nekünk és nem is kerestük. Ebből következően akkor értesültünk Jurij
Gadjukinról, mikor már törölték a Wikipédiából is és a legnagyobb
filmadatbázisból, az IMDB-ből is, és éppen ez volt a hír, mármint a törlés
ténye, és a törlés oka. A hír pedig az egyik legismertebb hírportálon jelent
meg:
„Jurij
Gadjukin szovjet filmrendező szócikke közel négy éven át szerepelt az online
enciklopédiában, felkerült az IMDB mozis adatbázisba, volt saját
Facebook-csoportja és rajongói blogja is. Gadjukin életének lebilincselő
története szerint a második világháború előtti szovjet mozi igazi csillaga
volt, sorra nyerte a díjakat és a vasfüggöny mögötti filmfesztiválok
elismeréseit a kommunizmust dicsőítő munkáival. A háború után Angliába
emigrált, ahol különféle alvilági ügyletekbe keveredett, kölcsönt vett fel egy
maffiózótól, amit nem fizetett vissza. 1960-ban eltűnt, a testét egy hónap múlva
húzták ki a Temzéből. A koponyáját pisztolygolyó roncsolta szét. Utolsó filmje,
a kommunizmus bűneit leleplező The Graven Idol (A faragott bálvány) sosem
készült el. Gadjukin élete a Wikipediára gazdagon illusztrálva került fel,
rengeteg linkkel, archív filmrészletekkel, egy ötvenes évekbeli
interjúfelvétellel a BBC riporterével, korabeli újságok címoldalaival a
halálhíréről. Amelyekben az a közös, hogy egyetlen betű, hang és pixel sem igaz
belőlük.”
A Jurij
Gadjukin halálhírérő szóló álújságcikk
A hír szerint tehát valaki
szórakozásból létrehozott egy fiktív múltbeli filmrendezőt, utólag legyártott
hozzá eredetinek látszó dokumentumokat, mindezt ügyesen tálalta egy internetes
enciklopédiában, és más webes alkalmazásokon is elhelyezett hamis információkat
a hitelesség alátámasztása végett. Olyan tökéletesen oldotta meg a feladatot,
hogy a blöff négy évig élt, mire valakinek sikerült nem kevés munkával
lelepleznie.
Az eset enyhén szólva is meglehetősen
aggályos. Mégpedig első közelítésben is, de különösen második közelítésben.
1. A hír szerint van valahol valaki,
akinek nyilván sok fölösleges pénze van, sokat unatkozik, és valami oknál fogva
álinformációk létrehozásával próbálja múlatni idejét. (Nem olcsó szórakozás, ha
valaki számos film dokumentumait utólagosan legyártja, a korabeli
újságcikkektől az archív werkfilmig bezárólag.)
Így önmagában kissé profira sikerült
diákcsínynek is kinézhet a dolog, másrészről viszont a következményei
beláthatatlanok. Tökéletesen hitelteleníti „a szabad enciklopédiát”, mivel ha
ilyen eset egyáltalán megtörténhet, akkor innen kezdve egyetlen szócikkről vagy
szócikk részletről sem tudhatjuk, hogy nem blöff-e. Hátha valaki azzal
szórakozik, amit mi éppen olvasunk, csak még nem fedezte fel senki a csalást.
Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem feltétlen fogja egy szócikk Arany Jánost
mindjárt a középkorba visszadatálni, hiszen az túl feltűnő lenne. Elég, ha
mondjuk olyasmit kever bele az életrajzába, hogy a jegygyűrűjét mindig a bal
kezén hordta. Egy ilyen apróságnak is beláthatatlan jelentősége lehet bizonyos
körülmények között. És már semmi sem biztos.
Mellesleg, nem ez az első leleplezés.
Talán nincs még nagyon sok hamis adat az enciklopédiában. Talán. De a jövőkép.
A „szabad”-ságnak annyi. És egyáltalán, a könnyen, olcsón, tömegesen
létrehozható, tömegek által könnyen elérhető elektronikus adat hitelességének
annyi. A jövőképnek annyi.
2. Van még egy csavar a történetben.
Mert a hír szerint a Wikipédiára felkerült szócikk volt hamis. Na de mi van
akkor, ha a hír a hamis? Ha jó buli hamis szócikket gyártani, akkor miért nem
még jobb buli olyan hamis hírt gyártani, mely szerint hamis a szócikk?
– Na, innen teljes a káosz.
Köszöntjük a kedves olvasót a virtuális
valóságban!
*
Itt feljebb igyekeztünk következetesen
használni a „virtuális valóság” kifejezést, de ez nem, vagy nem feltétlen
egyezik a tömegkommunikációban megszokott használattal. A legalapvetőbb
különbség, hogy az informatikában ma nagyon is divatos kifejezést általában
pozitív értelemben említik, mi pedig egyértelműen negatív tartalommal ruháztuk
fel.
Az informatikában főként a játékok
olyan generációját értik alatta, melyek némi mesterséges intelligenciával
megspékelve az embert számítógép által keltett ingerekkel olyan benyomásokhoz
juttatják, mintha egy egyébként nem létező térben, nem létező objektumok és
lények között – pl. egy számítógépes játék szereplőjeként forgolódna. Az ilyen
játékok a mai technológiai élvonalhoz tartoznak, nagyon drágák és mindenki
pozitív értékkategóriákkal fogalmaz róluk.
Nem kívánjuk mi itt senkinek a játékát
tönkretenni, de azért a jelenséget nagyon problémásnak látjuk. Egyrészt a saját
valóság, az igazi valóság szürkeségére, unalmasságára utal, különben miért cserélné
be az ember az eredeti valóságot virtuálisra, akár egy játék erejéig, másrészt
mindenképp felveti az ember (emberek) eltévedésének lehetőségét, olyan
áttévedést a virtualitásba, ahonnan nincs vagy nem kívánatos többé a visszaút a
valóságba. Ha valaki nem látná reálisnak ezt a veszélyt, egyszerű utalnunk a
kábítószer fogyasztásra, ami nagyon is hasonló „utazást” kínál.
A
probléma kissé átfogóbb értelmezéséhez érdemes lefordítani magyarra ezt a
szándékosan idegen nyelven meghonosított kifejezést:
virtuális valóság = látszólagos
(képzetes) valóság
Nem mellesleg, ha valaki beszél
„látszólagos valóságról” ezzel implicite azt is kifejezi, hogy tudja mi a
valódi valóság. (Különben nem tudná megkülönböztetni tőle a látszólagost.) A
mai kultúra aztán a valóság feltételezett ismerete mellett a kommunikációs
jeleknek is abszolút tartalmakat tulajdonít, s úgy tekinti, mintha az évezredek
alatt és különösen az utóbbi évszázadok által felhalmozott tudományos ismeretek
segítségével nagy biztonsággal koordinálná magát a világnak ezen a számára
adott szegletén. Ez pedig a „valóság” fogalmának átgondolatlanságából származó
üres illúzió. Amit az ember lát, az sohasem maga a valóság, hanem mindenkor
saját elmekonstrukciója. Konstruált képzetei ugyan valamilyen szinten összefüggnek
a valósággal, hisz valóságos ingerek inspirációi, de a véges számú ingereknek,
csak véges számú a megfeleltetése azzal a valósággal, ami az adott részletében
is végtelen. Ha pedig ezt a viszonylatot elkezdjük komolyan venni, nemigen
juthatunk másra, minthogy minden ember „látszólagos valóságban” él, méghozzá
abban, amit saját megtapasztalása alapján elméje konstruál.
Itt mintha elkezdenének összemosódni az
értékképzési alapok, hiszen ha amúgy is mindenki egy látszólagos valóságban él,
és az említett játékok is csak egy látszólagos valóságot hoznak létre, akkor
semmi baj, hisz a kettő minőségi értelemben nem különbözik. És tényleg, a kettő
minőségi értelemben nem is feltétlen különbözik. Ami viszont rendkívüli módon
különbözik, az a mögöttes emberi magatartás. Mert éljen bár az ember a maga
látszólagos valóságában, ha nem szándékosan helyezkedik virtuális térbe,
motivációja mindenkor látszólagos valóságának a valóság után hangolása marad,
hiszen saját hatékonyságát csak így növelheti. Ha azonban szándékosan
helyezkedik egy maga konstruálta véges virtuális térbe, a valóság végtelenjéből
saját véges börtönébe fog záródni. Ezért aztán mégis jobb, ha külön jelentést
tulajdonítunk az idegenből meghonosodott kifejezésnek, s sajnálattal
megállapítjuk, hogy az ember világa egyre inkább virtualizálódik.
Ez a
„gyönyörű” hölgy minden vágyat teljesít
Nem a repülőgép szimulátoroktól kell
félni, hanem az embernek a valósághoz való viszonyulásától. Mivel saját
elmekonstrukcióját abszolutizálja, a végtelenhez képest rendkívüli szűkösségű
fantáziájának produktumaival veszi körül magát, tetszés szerinti múltat (ld.
Jurij Gadjukin), tetszés szerinti jelent, tetszés szerinti jövőt gyárt magának,
mígnem elmebörtönének ajtaja magára zárul. Pedig egyet azért egészen biztosan
tudhatunk: mindezen kívül valóság azért van. Csak valóság van.
Kapcsolódó hírek:
Településmarketing és média
Összeesküvésből valóság?
Bemutatkozik az Indymedia, a világ közel 50 országában működő, politikai és gazdasági csoportok érdekeitől független önkéntesek médiája
A Százak Tanácsa a magyar médiahelyzetről