A parlament: önmaga országgyűlési határozatával és az alkotmánnyal szembement.

A köztársasági elnök: az önmaga által jegyzett alkotmánybírósági határozatával és az alkotmánnyal szembement.

Az alkotmánybíróság (két ember kivételével): az általa hozott alkotmánybírósági határozattal és az alkotmánnyal szembement.

Ilyen rövid idő alatt ennyi és ekkora súlyú törvénytelenség és alkotmányellenesség még soha nem történt a hazai demokrácia történetében – ami nem jelenthet mást, mint a demokrácia és a népképviselet teljes csődjét.

És tették mindezt annak a 605.885 embernek az egyértelmű szándéka ellenében, akik az “Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” kérdésben népszavazást kívántak tartani, mert a képviselők nem voltak hajlandóak a minden magyar állampolgárra kötelezően érvényes törvényeknek alávetni magukat.

Hiábavaló volt az utóbbi 9 hónap, vagy inkább az elmúlt 220 év minden áldozata – mondhatnánk...
Pedig 220 évvel ezelőtt, ugyanezen a napon fontos állomásához érkezett az emberiség – gondoltam ezt én is a mai napig…

220 éve, 1789. július 14-én hangzott fel először a tömegek ajkáról az a bizonyos bűvös három szó: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség. Ez a három szó alapozta meg az elmúlt két évszázad legnagyobb társadalmi kihívását: a demokráciát.
Most már nyugodt szívvel elmondhatjuk, hogy mindhiába, mert ebben az értelmében teljes kudarcot vallott. Ahogyan az egész világban, úgy azonképpen itt, kis hazánkban is…

Mert az emberiség csak addig volt jó, amíg feláldozta magát e három szóért, azok érdekében, akik ezt lassanként – vagy talán mindvégig – maguknak kisajátították. Az egyenlőbbek az egyenlőeknél, ahogy ezt Orwell nagyon találóan megfogalmazta már 75 éve. Ahogyan ez nálunk is történt immáron 20 éve, és folyik 20 év óta rendületlenül.

Mert mi is történt valójában a rendszerváltás hajnalán? Megegyezés. Megegyezés arról, hogyan és miként kell levezényelni egy demokratikusnak tűnő átalakulást. És ha már demokráciának keresztelik az új gyereket, akkor ehhez kellenek keresztapák, azaz demokraták is.

Ebből aztán nem is volt hiány, jöttek szép sorban a Magyar, a Szabad, a Keresztény, a Független, a Fiatal és a még ki tudja hányféle demokraták, akiket nem győztünk számlálni – akárcsak Mehemed, akit végül felrúgtak a tehenek, mint bennünket ezek a pártok (micsoda egybeesés). És megköttetett csendben a frigy, amihez mi csak statisztának, vagyis inkább választónak kellettünk. Azóta pedig csak választunk és választunk, miközben mindig más-más mondja és teszi annak az ellenkezőjét, mint amire a felhatalmazást adtuk. Mindenki a másikat hibáztatja, miközben egyik sem tudott soha igazi eredményeket felmutatni, pedig a lehetőség erre már mindenkinél megadatott legalább 4 évre.

De az ő idejük hiába nem telik, mert náluk az idő valóban pénz. Minél tovább vannak porondon, annál jobban gyarapodnak anyagiakban, és ahogy ez nem csak most mutatkozott meg: egyre gátlástalanabbak és semmi más nem érdekli őket, mint a saját érdekük és a haszonlesés, miközben nagy ívben tesznek ránk – választókra. Közben pedig egyre rosszabbul áll nem csak a lakosság, de a száz sebből vérző hazánk szénája is.

És tulajdonképpen kik ők? Kik ezek a szánalmas élősködők és miért hiszik azt, hogy nem elégeljük meg egyszer a tevékenységüket? Meddig hiszik azt, hogy át lehet verni bennünket látszatintézkedésekkel vagy akár egy kormányváltással, miközben semmi különbség nincs köztük. Miért hiszik, hogy sokáig játszhatják azt a mesterséges jobb- és baloldali megosztást és ezzel a társadalom egymás ellen hangolását, hogy eltereljék az igazán fontos dolgokról a figyelmet?

Most újra és véglegesen bebizonyították a pártok és a politikusok, hogy valójában nincs semmi különbség közöttük. Bort isznak és vizet prédikálnak – és ezzel a választók kétharmada már tisztában van, hiszen nem választ. Ők már tisztán látnak és nincsenek illúzióik a kutyából szalonna vagy a rablóból lett pandúr esetével kapcsolatosan.

Mára egyértelművé vált, hogy nincs semmi értelme egy előrehozott választásnak, hanem a cseberből vederbe kerülés helyett csakis a teljes politikusi garnitúracsere hozhat fellélegzést ennek az országnak.

Mert ez a Szabadság amit általuk kaptunk, csak az ő szabadosságukat erősítette, és a minden területen megnyilvánuló gátlástalanságukhoz adott teljes politikai és jogi védelmet.

Mert ez az Egyenlőség amit általuk kaptunk, csak közöttük állt fenn, akik mindannyian sokkal egyenlőbbnek hiszik és tartják is magukat nálunk, egyszerű állampolgároknál.

Mert ez a Testvériség amit általuk kaptunk, csak a társadalom tagjai közötti feszültséget fokozta, miközben egymás irigyeivé és ellenségeivé tette az embereket.

És 200 + 20 év után végre bátran és egyértelműen kimondhatjuk, hogy köszönjük, de ebből ennyi éppen elég volt. Vége a türelmünknek és nincs mire vagy kire várni tovább. Ideje hogy a nemzet saját kezébe vegye a sorsát, és ne látszatdemokráciát játszó hasznavehetetlen pénzéhes politikusoknak asszisztáljon.

Mert nincs idő újabb négy év ígérgetésre, hazugságözönre, korrupciós ügyekre és még sorolhatnánk az összes eddigi kormány tevékenységével járó ugyanazon bűnöket. Vége a szemfényvesztésnek, komolyra fordultak a dolgok a világban. Immáron nem bohócok diktálnak a politikának nevezett cirkusz színpadáról, hanem az élet és a természet, a maga kőkemény valóságában.

Aki ezt nem látja és nem tud felnőni a kihívások nagyságához, az menthetetlenül elveszett, függetlenül attól mennyi tiszteletdíjat vagy költségtérítést fog havonta felmarkolni érdemtelenül, de attól is, hogy mennyit tudott összesíbolni az elmúlt két évtized “áldásos” demokráciájának köszönhetően, ahol tyúkot lopni nem volt érdemes a börtönbekerülés kockázata miatt, csak milliárdokat, ami szinte minden esetben a sikerhez és a hírnévhez vezető utat jelentette…

Itt és most, 220 évvel a nagy francia történések után kijelenthetem, Magyarország népe megkapta az esélyt arra, hogy változtasson és kezébe vehesse a sorsát. A világnak már sokszor megmutattuk, mire vagyunk képesek, eljött hát az idő, hogy most újra példát mutassunk tehetségünkkel, kivívva ezzel a méltó elismerésre épülő együttműködést mindenkivel – nem pedig az örökös ellenségeskedés magvait vetve kergetni vágyálmokat, miközben hideg zuhanyként térünk magunkhoz, amikor kívülállókra bízva sorsunkat zátonyra futunk.

Csak magunk, mi magunk vagyunk a megoldás kulcsa. Mindennel rendelkezünk ahhoz, hogy felépítsünk egy tisztességesen működő államot, melynek egyetlen és legfontosabb alapja: a harmadik évezred kihívásainak megfelelő társadalmi, gazdasági és ökológiai rendszerek, technológiák és fejlesztések megléte.
Márpedig ezzel régóta rendelkezünk, de amíg a lottósorsolás vagy valamelyik ügyeletes sztár, netán egy minden hájjal megkent politikus a legfontosabb a társadalom mindennapi életében, addig nehezen elképzelhető, hogy az értelem felülkerekedhet a közéletben, hogy leküzdve minden válságot, kivezesse hazánkat ebből a kilátástalannak tűnő kaotikus helyzetből.

És ez nem lehetetlen, csak a magyar társadalom tehetetlen – volt. Legalább is így gondolom, mert egy ilyen kis országban, ahol 605.885 ember egy közös cél érdekében úgy tudott összefogni, hogy nem is ismerte egymást, az már jelent valamit, nem is akár mit.

Politikusaink ettől ijedtek meg, és ezért – no meg a pénzért – tudtak példátlan együttműködésről is tanúbizonyságot adni. Félnek és egyre jobban félni fognak, mert nekik frissen él az emlékezetükben a 20 évvel ezelőtti pillanat, amihez kísértetiesen hasonlított volna annak a 605.885 embernek a deklarált szándéka, ami ősszel messze túl ment volna egy népszavazás jelentőségén. Mert akkor magától bekövetkezhetett volna az 1989 őszén tartott népszavazást követő látszat-rendszerváltás után az igazi is, 2009 őszén. Márpedig ők ezt nem nagyon szeretnék.

De kedves urak és hölgyek, ami késik, az nem múlik. Új szelek kezdtek fújni a Kárpát-medencében, és az áldemokráciánk homokra épített, szétmálló szabadság, egyenlőség, testvériség falazatát megrengetve immár azt susogja:

minden lehetséges…

Egyetért-e Ön azzal, hogy az élősködő politikusok helyett a társadalmat képviselő és hazánk érdekeit mindig szem előtt tartó, tisztességes emberek kerüljenek a parlamentbe?

Ha igen, akkor tartson velem, tartson a Civil Mozgalommal.

Seres Mária
Építész, mérnöktanár, népszavazás kezdeményező – és négy gyermek boldog édesanyja

A Tudás (és ésszerűség) vezeti a népet (ki a válságból és a katasztrófákból)