„Magyar vajúdások,  Budapest Brüsszel ellen” címmel foglalkozott ismét hazánkkal a The Economist január 17-iki internetes száma. A szerző most sem árulta el a nevét, csupán A. L. B-ként jelölte meg magát. A cikk így indul: „A magyarok hozzá vannak szokva az idegen uralomhoz. A mongol, török, Habsburg, náci és szovjet megszállás mind nyomot hagyott rajtuk. Néha a helyiek maguk segítették a megszállókat, máskor meg megpróbáltak a saját útjukon járni. Ezek a korábbi taktikák azonban az új „feljebbvaló”, az EU esetén kevésbé sikeresek, hiszen ehhez a klubhoz Magyarország  önként csatlakozott”.

A cikk ezután felsorolja, hogy mi mindenben szegült szembe Magyarország Brüsszellel, kiemelve a Nemzeti Bank, és az ombudsman függetlenségével és a bírák nyugdíjazásával kapcsolatos brüsszeli aggodalmakat, és figyelmeztet a várható megtorlásokra.

Majd így folytatja: „Ezek után mi lesz a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral? A legtöbb országban a rossz gazdasági helyzet, és a nem szűnő diplomáciai össztűz esetén az uralkodó párt már régen recsegne-ropogna, és a potenciális ellenfelek már régen készülhetnének a hatalomra. De nem Magyarországon! A hűséges Fidesz falka ugyanolyan boldogan tart ki a pártvonal mellett, mint a korábbi kommunista elődök”. Majd levonja a következtetéseket: ha az EU Bizottság kitart követelései mellett és Orbánt meghajlásra kényszeríti, akkor ezzel politikailag sikerül meggyengítenie. Ha viszont Orbán visszautasítaná, hogy beadja a derekát, akkor nem lesz IMF hitel, a forint jelentősen meggyengül, és az állampapírok kamatai megnőnek. Ez pedig gazdasági csődhelyzet felé hajtja az országot.”

Az üzenet cinikus: ha már egyszer hozzászoktunk ahhoz, hogy mindig uralkodik felettünk valaki, akkor miért nem fogadnánk el ezt az EU esetén is? Ha pedig még sem tesszük, akkor az EU-nak megvannak a módszerei arra, hogy kikényszerítse, amit akar, úgy, hogy egyben a mai kormány megbuktatása irányába is lépéseket tegyen. Megdöbbentő, hogy a szakmaiságáról ismert szaklap ismét helyet adott egy ennyire szubjektív, sőt, rosszindulatú írásnak, miközben az eltérő vélemények közlésétől elzárkózik. ( A korábbi, a nyomtatott lapban megjelent torzított információkra reagáló olvasói levelemre még e-mailben sem kaptam választ, nemhogy közölték volna!)

Hol van már a demokrácia, hol a szubszidiaritási elv? Ezek ma a központi országok kiváltságai, a többiek feladata pedig az igazodás. Az EU-ban is vannak Jupiterek és kisökrök. És ha valaki nem akar kisökör lenni, akkor keresnek helyette egy olyan helyi vezetőt, aki – a hatalomért cserébe – örömmel vállalja ezt a szerepet. Ezért szeretnék, ha nálunk a korábbi uralkodó pártok újra erősödnének, és ezért próbálják újra „felépíteni” Bajnait. Ha pedig a nép ezt nem értékeli, nem áll át az EU által kedveltebb oldalra, akkor „lefalkázzák”. Görögországban megbuktatták Papandreut, mert népszavazást akart kiírni a megszorításokról és az euró-zónában maradásról. A görög ellenzéki pártokkal aláíratták, hogy ha a választások után hatalomra kerülnének, akkor is folytatják az EU által kikényszerített megszorításokat.

Az íreknek megtiltotta az EU, hogy népszavazást írjanak ki a pénzügyi paktumról, pedig azt az ír alkotmány szerint meg kellett volna tenniük. A király meztelen! Régen nincs itt szó értékekről, csak kőkemény gazdasági érdekekről. Az a kormány a jó az EU-nak, amelyik kiszolgálja az EU vezető hatalmainak érdekeit, és az sem baj, ha közben tönkreteszi a hazai gazdaságot. Még a korrupció és tisztességtelen gazdagodás felett is hajlandó szemet hunyni az ilyen kormányok esetén. Hát hányféle mérce van az EU-ban? Például Magyarországon a túlzott deficit-eljárást az előző kormány  2006 évi 9% körüli volt a deficit száma indította el, de büntetni most akar az EU, amikor 2011-ben ez az érték már 3% alatt volt. Az indok kafkai: hátha 2012-ben már nem lesz 3% alatt!

Nem zavarta az EU vezetőit az sem, hogy az előző 8 évben a magyar gazdaság versenyképessége drámaian romlott, és az egymást érő megszorítások miatt 2009-ben 6,8%-kal csökkent a gazdasági teljesítmény. 2010 második felében 85,2%-ra ugrott fel az államadósság. 2006 óta hazánk valamennyi gazdasági mutatója tekintetében gyorsuló lemaradásban volt  a régió országaihoz és az EU-s átlaghoz képest egyaránt. Ez idő alatt életszinvonalunk tekintetében is lemaradtunk: elénk került Észtország, Szlovákia és Lengyelország is!

A romló helyzetnek alapvetően belső, kormányzati okai voltak, hiszen a többi ország ugyanabban a környezetben sokkal jobb eredményt tudott elérni. A lengyel gazdaság például 2008-ban 5,1, a cseh 3,1, a szlovák pedig 5,9%-kal nőtt! A magyar viszont csak 0,9%-kal. Az EU vezetői emiatt egy szóval sem bírálták a korábbi kormányt. Nem tették, mert az EU minden elvárásának azonnal eleget tett. Az IMF valamennyi feltételét is elfogadta, közöttük azt is, hogy a magyar gazdaságot nem szabad ösztönözni, hanem a megszorításokat kell kíméletlenül folytatni. Ezen a ponton térjünk vissza arra a kevéssé ismert tényre, hogy a jelenlegi kormány hatalomra kerülésekor azonnal tárgyalni próbált az EU-val arról, hogy az előző kormány által leültetett gazdaság élénkítésére és a munkahelyteremtés érdekében időlegesen járuljon hozzá a magasabb államháztartási hiányhoz.

Az EU ettől mereven elzárkózott. Pedig a legtöbb „központi” ország éppen azért lépte túl a 3%-os államháztartási hiányt, mert – a válság hatásainak csökkentése érdekében – pénzt pumpált a gazdaságba. Érdekes, hogy egyetlen, a 3%-ot túllépő eurozóna tag fejlett, „központi” ország ellen sem indított büntetőakciókat az EU vezetése! Vajon miért alkalmaz az EU eltérő mércét? Az is figyelemre érdemes, hogy a davosi konferencia záróvitájában az IMF elnöke, Christine Lagarde azt javasolta, hogy a fejlett országok kezdjék el ösztönözni a gazdaságukat, viszont az un. „periféria” országok folytassák a hiány ledolgozása érdekében a megszorításokat. Arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor az ezen országok lepusztuló gazdasága miatt növekvő munkanélküliséggel, a válasz az volt, hogy menjenek el a tanult munkanélküliek például Németországba dolgozni, mivel ott munkaerőhiány van.

Ha továbbvisszük ezt a gondolatot, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a fejlett országok és a periféria országok közötti szakadék így soha nem fog csökkenni, hiszen korunkban egy ország legfontosabb értéke a nagy tudású, tehetséges munkaerő. Ha ez elmegy, akkor az adott országban csak betanított munkásokat alkalmazó összeszerelő üzemek tudnak majd működni, amelyek alacsony hozzáadott értéket állítanak elő, miközben a nagy hozzáadott érték megalkotására képes szakembergárda a gazdag országok gazdaságát erősíti. Ez valójában akár a gyarmatosítás új formájának is tekinthető.

Hazánk gazdasága 2011-ben 1,7%-kal növekedett. Ez még mindig alacsonyabb érték, mint a régió többi országáé. Az EU átlagtól való folyamatos lecsúszásunkat azonban megállította. A legtöbb nemzetközi elemzés szerint az EU és azon belül az eurózóna gazdasági növekedése ebben az évben minimális lehet. Sőt, több elemzőház szerint az eurózóna gyenge recesszióba is sűllyedhet.

Számunkra ezért továbbra is az a fontos, hogy új piacokat találjunk a mezőgazdaságnak, és keltsük életre az élelmiszeripart.

A külföldi cégek összeszerelő üzemeinek betelepülésétől nem várhatjuk a magyar gazdaság hosszú távú fejlődését. Gondoljunk csak a jelentős állami pénzzel megtámogatott Nokia esetére, amely éppen tömegesen bocsátja el  a munkaerőt. Saját képességeinket kell ezért hatékonyabban hasznosítani, beleértve a ma még kihasználatlan emberi képességeket is. Ezek hasznosítását pedig leginkább a KKV-k helyzetbe hozásától várhatjuk. A KKV-k gyorsak, mozgékonyak és gyorsan tudnak – jelentős beruházások nélkül is – új munkahelyeket teremteni. Óvnunk kell a tudástőkét, és nem csak a műszaki területen lévőt. A sikeres innovációhoz ugyanis nem elég az új termék. A piaci sikerhez menedzseri és marketing munka is kell.

Egy konferencián vettem részt Bécsben, ahol valamennyi nemzetközi szereplő arra hívta fel a figyelmet, hogy az országok gazdasági sikerét már ma is, de a jövőben még inkább a rendelkezésükre álló humán tőke mennyisége és minősége fogja meghatározni. Nem meglepő ezek után, hogy Bécsben reklámok sokasága csábítja az ingyenes felsőoktatásba azokat a magyar diákokat, akik itthon csak költségtérítéses képzésben vehetnek részt.

Vigyáznunk kell tehát értékeinkre, közöttük is kiemelten az emberi tőkére. Az EU össztüze pedig előbb-utóbb ki fog fulladni, mivel egyre inkább saját problémáira lesz kénytelen figyelni.

Az EU gazdasága versenyképtelen, és a versenyképességet nem tudja úgy javítani, ha a periféria országokat a megszorításokkal gazdasági csődbe kergeti. A versenyképesség javulásához innovációra, ahhoz pedig kevesebb, és nem több bürokráciára, és hatalom-összpontosításra lenne szükség. Ezért gondok lehetnek még a jövőben a központi országok által a többiekre kényszerített pénzügyi paktummal is, ami a bürokráciát tovább fokozza.

Ma ezért csak annak van értelme, ha – saját érdekeink és lehetőségeink szerint – a magunk útját járjuk. Már eddig is voltak, akik követtek bennünket, és a jövőben – várhatóan – még többen lesznek. A névtelen cikk szerzőjének pedig azt üzenjük, hogy ne azt bírálja, ha a nép örül annak,  hogy kormányának van saját véleménye, és nem követi – csorda módjára – az EU-s elvárásokat. Azt vegye észre, hogy – szemben azzal, ahogyan a cikket kezdte – a magyarok egyáltalán nem szeretik, ha mások akarnak uralkodni rajtuk. Gondoljon csak 1956-ra!     

Csath Magdolna

a szerző a szó szerinti közléshez hozzájárult


Sáringer-Kenyeres Tamás

infokdnpkeszthely@gmail.com