A világválság közepette a magyar miniszterelnök menekülőre fogta, pártja képtelen tartós megoldásra, közben a végrehajtó hatalom gyakorlatilag összeomlott. Itt az ideje, hogy a köztársasági elnök kezdeményező szerepet vállaljon a politikai krízis megoldásában. Különben jön az utca.

Nem tudom, milyen a látkép a Sándor-palotából, de röviden összefoglalom, mi is zajlik most a pesti hatalmi centrumban. Miközben az évszázad legnagyobb világválsága söpör végig az országon, az ország végrehajtó hatalmának első számú vezetője, a miniszterelnök, úgy mond le a pozíciójáról, hogy lövése sincs, milyen forgatókönyv szerint, ki fogja átvenni az irányítást tőle. Írjuk le a nevét a történelmi emlékezés kedvéért: Gyurcsány Ferencnek hívták. Körülbelül egy teljes napig az ország népét, egy hétig még saját pártját is sikerült megtévesztenie, hogy van valamilyen terve a jövőre nézve, de szombatra kiderült, nincs ilyen. Mostanra itt maradt velünk a fejetlenség.

Terv helyett ráadásul ez alatt az egy hét alatt sikerült tömeghisztériát előidéznie, egyébként az általa bezáratott lipótmezei őrültekháza legjobb hagyományai szerint. Teljes kétségbeesésbe taszította párttársait, magukat komolynak mondó emberek győzködtek arról tucatnyi szerencsétlent, hogy az előd teljes összeomlása után vállalja el a miniszterelnöki pozíciót, hozza helyre mindazt, amit az általuk évekig hatalmon tartott vezető elrontott – persze csak akkor, ha jól viselkedik, hiszen ez feltétele annak, hogy ők továbbra is támogassák. Mindezt ráadásul azok felhatalmazása nélkül, akik megválasztották őket, országuk népe ugyanis már hónapok óta mást akar, előrehozott választásokat. Legnagyobb meglepetésükre 14-en nemet mondtak, gyakorlatilag tehát szinte mindenki, akit megkérdeztek, ami önmagában is Guinness-rekord.

Gyurcsány Ferenc lemondását indokolja. © MTI

Nem volt még ország a világtörténelemben, ahol egy hét alatt ennyien nem akartak volna egy viszonylag nagy befolyással járó állást, sőt, elérkeztünk ahhoz a rekordok könyvében nehezen jegyezhető pillanathoz, amikor már Glatz Ferenc sem akar miniszterelnök lenni, sőt, Vértes András is lehetséges politikai megoldásnak tartja az előrehozott választásokat. A megkérdezettek – ki előbb, ki utóbb – átlátták a helyzet képtelenségét. (Ahogyan ez lenni szokott, azért mindig van újabb jelentkező az ilyen mutatványokra. Vasárnap, március 30-án Bajnai Gordon volt soron a dicstelen játszmában.)

Közben – és ennek látszania kell a Sándor-palotából s – az utca ideges. Regnáló magyar miniszterelnököt talán még sohasem köptek le, de az biztos, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan feszült a hangulat az országban, mint most. A világválság közepette a politikai krízis is kiteljesedett. A végrehajtó hatalom gyakorlatilag megszűnt létezni, a miniszterelnök távozott, nincsenek kormánydöntések, a válságot nem kezelik, hanem a válság kezel bennünket és taszítja az országot egyre mélyebbre. A törvényhozás ugyancsak szünetel, a politikai elit hatalommal megbízott része saját magával van elfoglalva, láthatólag képtelen megoldani az elé tornyosuló feladatokat, és arra sincs bátorsága, hogy utat engedjen az előre hozott választásoknak, hogy új felhatalmazás alapján valaki nekilásson a problémák megoldásának.

A magyar alkotmány úgy fogalmaz, hogy a köztársasági elnök kifejezi a nemzet egységét, és „őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”. Sólyom Lászlónak most az utolsó előtti szóra, a működésre kell koncentrálnia. Ugyan korlátozottak a lehetőségei, hiszen nem oszlathatja fel a parlamentet, de cselekednie kell. Igenis megteheti, hogy nem tágít, és tekintélyével, szavával, jelenlétével a helyzet megoldására készteti a politikai pártokat, akár úgy is, hogy folyamatos egyeztetésre a Sándor palotába hívja őket. Az elmúlt héten bebizonyította – akármennyit is támadták megnyilvánulása miatt –, hogy megőrizte nyugalmát, racionálisan és világosan látja a kivezető utat. Itt az ideje, hogy az alkotmány szellemében aktívabban lépjen fel, mert a helyzet könnyen túlhaladhatja a politikai elit számításait.

Mózer András