Bármit gondoljunk is a régi MDF-ről, SZDSZ-ről, ennek a kínos bohóctréfának, amit Demokratikus Centrumnak hívnak, valóban semmi köze hozzájuk. E rövid írásnak nem célja a Bokros-jelenség vizsgálata, minthogy e képtelen szövetségben már rég nem is Bokros Lajos az érdekes, hanem az önrontás és a pénzhalászat különös násza – írja Petri Lukács Ádám kommentárjában.

„NeM D,F! SZDSZ!”, mondta Darvas Iván annak idején a reklámtörténeti remekműben a Für Elise-t hamisan klimpírozó kislánynak. A prehistorikus korban készült szpot idején és utána még sokáig az SZDSZ akkor meghatározó embere, Tamás Gáspár Miklós így írt: ”Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út”. A most szövetségbe forrni látszó magyarok, demokraták, függetlenek – hogy állítólagos választandó vezérszlogenjükkel írjuk körül őket – az azóta szétamortizált két rendszerváltó párt romjaiból álltak össze. És persze a mucsával és a félelemmel szemben. Ennél kártékonyabb és ellenszenvesebb formáció az elmúlt években még nem jött össze, holott próbálkozás azért volt bőven.

Dávid Ibolya és Bokros Lajos © MTI

Ugye, van az a nyomás – mármint a választóknak abban a szűk halmazában, akik semmiképp nem éreznek késztetést a Fideszre ikszelésre –, hogy mégis kire szavazzunk tavasszal? Mert – így a maguknak, egymásnak mondogatott érvek – az öntudatos polgár él a szavazati jogával, valakire jó lenne szavazni, valakire, akik nem a mostaniak, aki megakadályozza az alkotmányozó Fideszt, a Jobbik előretörését stb. stb., valós, komoly veszélyek és úsztatott koronák, igény az volna rá, mint a viccben, mármint valamire, ami a Legkisebb Kínos Többszöröseként ikszelhető.

S erre jött létre a Mesterházy-Somogyi-Retkes-Dávid párt. Az elnök asszony immár kampányfőnökévé emelte az eleddig vele tanácsadóként együtt kopó Somogyi Zoltánt, hogy közösen ráleljenek egy pártra. Ez a párt, az SZDSZ a valóságban már nincs, ám hozzájuk képest arasznyit talán mégis, vezetője, Retkes pedig rácuppant a mérhetőség terhétől megszabadító ajánlatra.

Elképzelt választójuk az MSZP-től elfordult, és/vagy stabil SZDSZ-es szavazó, a Gyurcsány távoztával az MSZP-től elfordult alkalmi MSZP-szavazó, és a bizonytalanok közül azok, akik úgy, de úgy szeretnének valakit szeretni.

Mit kínálnak a szavazóiknak? Azt, hogy ők lesznek a szabadság letéteményesei, őrkutyái és patkóbilincse a magyar parlamentben. A semmi ideológiáját, félelmeik oldását. Azt is, ha bejutnak az Országgyűlésbe 5,2 százalékkal, ők lesznek azok, akik nem az orbánviktor.

Miről szól a megállapodás? A sokfelől hallható városi szóbeszéd szerint a Dávid-Somogyi és a jelenlegi SZDSZ-t valójában irányító és a legeufemisztikusabb körülírás szerint a „párttámogatással és közpénzekkel foglalkozó” Mesterházy Ernő megállapodása úgy szól, hogy az SZDSZ nem indul önállóan, cserébe az MDF budapesti és pest megyei listáján az első helyre ők adnak jelöltet, továbbá és legfőképp cserébe Mesterházyék adhatják majd a főpolgármester választáson a Fidesz jelöltjével szemben álló jelöltet. Továbbá, ha bejutnak, arányosan osztoznak a hivatalos párttámogatási pénzeken. (S bár a legújabb hírek szerint Mesterházynak megszüntették a főpolgármesteri hivatalnál koordinációs feladatokat ellátó státuszát, ebből a frigy összeomlása nem következik, legfeljebb Retkes főtámogatójának kevésbé tapintható jelenléte.)

Kiknek árthat ez a megállapodás?

Árthat először is egy valaha talán kellő számú képzetet, akaratot megmozgató hazai liberális pártnak, amely új szereplőkkel, valódi liberális tartalommal, nagy emberjogi érzékenységgel és értelemmel, a nyugatiasabb viszonyokra fókuszáltan szeretne egy erre nyitott szerény számú választói bázist szolgálni. Persze lehet, hogy ilyen amúgy se lenne, az is lehet, hogy efféle formációra nincs igény. Ám az is lehet, hogy van, s ez esetben mindenképp ellenerő a most létrejött, a magát részben liberálisként címkéző alakzat, azzal, hogy tovább hitelteleníti a politikai játszmában ezt a kártyát.

Ugyanígy árt egy esetleges, jövőbeni modern, elit neokonzervatív pártnak is. Árthat azoknak a szavazóknak, akiknek szavazói motivációja az, hogy a Fidesszel és a Jobbikkal szemben szavazzanak, de ízlésesebbnek tartják erre a formációra adni a voksukat, mint az MSZP-re.

Nekik nagyon is árthat, hiszen könnyen megeshet, hogy a Nagy Menetelés megáll 4,7 százaléknál, mondjuk, azaz ennyi voks vész el ezen az oldalon. Ártalmas a gyülekezet mindazoknak, akik szívesebben vennék, ha nem Tarlós István lenne a főpolgármester 2010 ősze után. Hogy ne ő legyen, ahhoz nyilván először is kell egy olyan jelölt, akire szívesebben szavaz a budapestiek többsége, mint a Fideszére. Lehet-e ilyen, az kérdéses, az viszont nem, hogy amennyiben ez a formáció (is) e jelölt mögött lesz, az már induláskor diszkreditálja az illetőt.

Arról nincs szó, hogy amennyiben a Demokratikus Centrum bejut, egyértelműnek árt majd a Fidesznek vagy az MSZP-nek, hiszen nyilván részben vagy egészben átvásárolható, vagy mondjuk úgy, igény szerint orientálható értékmintázatú lehetséges képviselőkről beszélünk.

Kiknek használ a megállapodás?

Használhat elsősorban a hivatásos pártfinanszírozóknak (esetükben tiszta haszonról beszélhetünk), s ha bejutnak, használhat azoknak, akiknek ezért-azért fontos a mentelmi jog. Használhat egyébiránt még néhány jóravaló kisvárosi önkormányzati képviselőnek, akik esetleg ennek az alakulatnak a jóvoltából önkormányzati képviselők maradhatnak.

Azt sem mondhatjuk, hogy amennyiben bejutna ez a csoportosulás a magyar országgyűlésbe, akkor az majd használni fog a szavazóiknak, hiszen fogalmunk sem lehet arról, hogy ott mit fognak képviselni. Ez valóban megjósolhatatlan Dávid Ibolya eddigi politikai stációiból, a Retkes féle inkoherens, de azért stabilan együgyű megnyilvánulásokból, pláne ha mindezt még ízesítjük némi Bánk Attila korpán érlelt Kapolyi fülviasszal.

Petri Lukács Ádám