Ki állhat egy új országos cigánymozgalom élére? A „cigánykérdés” körüli társadalmi indulatok és a Jobbik erősödése elvileg kedvez a roma politikai önszerveződés felgyorsulásának. Ehhez képest az MCF–Roma Összefogás az EP-választáson 13431 szavazatot, az összes szavazat alig fél százalékát kapta.

Az utóbbi húsz év megmutatta, hogy a romák a többségi politikusoktól és intézményektől hiába várják, hogy eltűnjenek, vagy érzékelhetően gyengüljenek a társadalmi integrációjukat gátló tényezők. A mismásolás és a problémák szőnyeg alá seprése csak rontott a helyzeten: bár a roma értelmiség, ha nagyon lassan is, erősödni kezdett, a cigányság helyzete nem javult. Közben a cigányozás visszatért a nyilvános közbeszédbe, egy új párt jelentős népszerűségre tett szert cigányellenes hangulatkeltéssel.

Két lehetőség

A romák előtt két út áll. Az egyik az, hogy tömegesen jelennek meg cigányként a statisztikákban. Ha a borzasztó foglalkoztatási, iskolázottsági, lakhatási adatok hivatalosan is etnikai színezetet kapnak, az mozgásba hozhatja az uniós intézményrendszert, és közvetve a hazai politikát is. Ehhez azonban a cigányoknak maguknak is hivatalosan kell deklarálniuk a származásukat, márpedig hiányzik az ehhez szükséges öntudatra ébredés, az emancipáció folyamata nagyon lassan halad.

A másik lehetőség az, ha etnikai alapú roma politikai tömegmozgalom jön létre. Ez az út viharosabbnak és rázósabbnak ígérkezik, mert a politikai célok a többség szemében radikálisnak tűnő követelések formájában jelentkezhetnek.

Új, polgárjogi indíttatású politikai kezdeményezés azonban olyan ember vezetése alatt erősödhet csak meg, aki hiteles, erős politikai ambícióval, karizmával és vízióval bír, továbbá alkalmas is rá, vagy talál maga mellé megfelelő embereket, hogy szervezetet működtessen. Az utóbbi húsz évben ilyen roma vezető nem akadt, és ez a magyarországi cigányság egyik legnagyobb problémája.

A hiteles romapolitika legfőbb akadálya

Ma már nyilvánvaló, hogy a romák politikai öntudatra ébredésének a talán legnagyobb akadálya az 1993-as kisebbségi törvény. Ez a jogszabály teremtette meg – más kisebbségeké mellett – a cigányok kisebbségi önkormányzati (ckö) rendszerét. A ckö-k kudarca tökéletesen lemérhető azon, hogy a törvény és a választások által legitimált kisebbségi vezetők szinte sosem voltak képesek valódi érdekvédelemre a mindenkori kormánnyal és önkormányzatokkal szemben: ami kevés történt, az majdnem mindig a független civil szervezeteknek volt köszönhető.

A törvény valójában arra volt csak alkalmas, hogy éppen az autentikusabb, alulról szerveződő roma politikai szervezetek a kialakulását, megerősödését lehetetlenítse el. A cigánypolitika a nagypolitika által kijelölt és ellenőrzött mederbe terelődött, a kontraszelektáló rendszer olyan, a többségi pártok által jól kézben tartott politikusokat emelt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökeként a „hivatalos cigányvezető” pozíciójába, mint Farkas Flórián vagy Kolompár Orbán.

A Lungo Drom-elnök, hét éve fideszes országgyűlési képviselő Farkas ellen a vádemelés után csak azért nem indult büntetőper (egyebek mellett számviteli fegyelem megsértéséért) 1998-ban, mert Göncz Árpád köztársasági elnöktől kegyelmet kapott. A Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumát vezető Kolompár Orbán csak átmenetileg lélegezhetett fel idén tavasszal: EP-képviselői jelöltségének idejére mentelmi jogot kapott, és ezért szünetel az ellene indított büntetőeljárás több millió forintnyi állami támogatás jogosulatlan felhasználása miatt.

A civilszféra gyengesége

A ckö-rendszerben intézményesülő, a nagypolitikai hatalmi leosztást tükröző, társadalmi bázis nélküli roma szervezetek mellett fokozatosan a partvonalra szorultak, és politikailag is, pénzügyileg is ellehetetlenültek a rendszerváltó roma civilszervezetek. A két legfontosabb a Roma Parlament és a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) volt.

Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány (RPA) elnőke

Horváth Aladár, az RPA vezetője számos esetben (miskolci gettóügy, székesfehérvári Rádió utca, zámolyi romák) állt fontos cigány jogvédő megmozdulások élére. A 2003-as kisebbségi választás után rövid ideig OCÖ-elnök is volt, de a pozíciót nem tudta megtartani az MSZP informális támogatását élvező Kolompár ellenében. A nimbuszát utóbb maga kezdte koptatni, amikor 2002 után nem túl átgondolt kormányzati (miniszteri biztosi) szerepet vállalt, kevés sikerrel.

Zsigó Jenő [2] a talán legszókimondóbb roma politikus, sokan generációja legtehetségesebb kisebbségi politikai gondolkodójának tartják. A Roma Parlament elnöke mindig megmaradt civilnek, egyéb tisztséget csak a Fővárosi Cigány Önkormányzat élén vállalt. Noha az Amaro Drom c. lapban megjelent publicisztikáiból és egyéb közéleti megnyilvánulásaiból egy kérlelhetetlen, a népe érdekei iránt elkötelezett gondolkodó rajzolódik ki, elképzelései mögé nemigen tudott szélesebb roma értelmiségi platformot, társadalmi bázist építeni.

Zsigó Jenő, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke (balra hátul)

Sem Zsigó, sem Horváth nem bizonyult ügyes szervezőnek, szemben például Farkas Flóriánnal. Utóbbinak azonban a személyes hitele, politikai tőkéje sohasem volt elég erős ahhoz, hogy az általa vezetett Lungo Drom valódi tömegtámogatásra tegyen szert, és ne csak a kisebbségi választások idején lehessen róla hallani.

Új szereplőként lépett az elmúlt hónapokban a kisebbségvédelmi színtérre Mohácsi Viktória. Az SZDSZ távozó EP-képviselője egy ideje egyre aktívabb idehaza, jogvédő irodát alapított, és szinte minden olyan helyszínen megjelenik, ahol cigányokat ér támadás. Ilyen mostanában bőven akadt. Mohácsiról egyelőre nem tudni, mennyire erősek a hazai politikai ambíciói, de ötéves EP-képviselősködése alatt inkább gyors akcióinak intenzitásával, semmint tartós eredményeivel tűnt ki.

Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő

A roma értelmiségen belül még abban sincs konszenzus, hogy van-e egyáltalán létjogosultsága az etnikai alapú politizálásnak. Pedig az elmúlt másfél évitized alatt kiderült, hogy a többségi pártoktól és politikai intézményrendszertől nem várhatók komoly erőfeszítések. (Az egyetlen fontos kivétel a részben Mohácsihoz köthető oktatási deszegregációs program, amelynek ellehetetlenítése [3] épp most zajlik.)

Az MCF–Roma összefogás bukása

Az eddig egyetlen, az etnikai politizálásra irányuló kezdeményezés az MCF–Roma összefogás. A Kolompár Orbán köré szerveződő alkalmi szövetség azonban sem a 2006-os parlamenti választáson, sem most nem volt képes koherens és hihető üzenet közvetíteni a választóknak. Kolompár hiába csábított az EP-listára maga köré tucatnyi szimpatikus roma fiatalt: OCÖ-elnökként nem lépett fel kellő eréllyel a szocialista kormányok megúszásra játszó cigánypolitikája ellen, nem jelentkezett dinamikus, hatékonyabb és szókimondóbb programmal, így most is szinte észrevétlen maradt.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke

A szervezet weblapján [4] található egyik kampányvideón egyebek közt „Iskolát, munkát, kenyeret!” és „Megállítjuk a gárdát!” feliratú táblákkal ácsorgó, majd a fenyegető telefonok miatt a vidékre meghirdetett kampányrendezvény helyett egy erzsébetvárosi háztömb körül masírozó cigányok látványa sok mindenre alkalmas volt, csak mozgósításra nem.

A legárulkodóbb mégsem ez, hanem egy másik kampányvideó volt. „Olyat még nem hallottam, hogy megjött a cigánygyerek, azt hallottam, hogy a Zsolti” – így méltatja edzője az „Egy ugrás Európa!” című filmecskén Kis Zsoltot, a fiatal díjugratót, aki az MCF–Roma Összefogás listavezetője volt az EP választáson.

A felemelkedés, az érvényesülés útját tehát az MCF–Roma Összefogás egy romáknak szóló kampányanyagban a cigány identitás feladásában jelöli ki, és ezt egy nem romával mondatja el. Nem csoda, ha a listára feleannyian se szavaztak, mint a Munkáspártéra, pedig Magyarországon a becslések szerint legalább négy-ötszázezer választásra jogosult cigány él. Kommunistából feltehetőleg jóval kevesebb.

Forrás: Index