Az MDF képviselőcsoportja egységesen lemond a képviselői költségtérítés 18 százalékáról. Érvelésük szerint „akkor lehet az emberek megértését kérni, ha a politika önmagán kezdi a megszorításokat”. Nemes és bölcs bár nem túl bátor döntés azok után, hogy a magyar országgyűlés választott képviselői hogyan sáfárkodtak eddig a költségtérítés rendszerével.

Elég csak vigyázó szemeinket a legutolsó a Parlament honlapján elérhető adatokra vetni, hogy lássuk 2002-2006 között az MDF-frakciója (a nagy kizárási hullám lovasait is feltüntettem a táblázatban természetesen a kifizetéseket csak 2004 végéig vettem figyelembe) hogyan sáfárkodott a köz pénzével:

A táblázat szerint tehát az előző ciklusban az mdf-esek több mint 281 millió Ft olyan jövedelemhez jutottak, amely után nem adóztak, ill. amelyet nem voltak kötelesek számlával ellentételezni.

De ne gondoljuk, hogy egyedül az MDF demagógoskodik itt megint…!

A parlamenti képviselők az előző ciklusban 4,9 milliárd(!) Ft költségtérítést vettek fel, ami átlagosan majdnem 12 millió Ft. A Fidesz parlamenti honatyái közel 2,6, az MSZP alig több mint 2 milliárd, az SZDSZ 140, az MDF pedig – mint fentebb látható 281 millió Ft-nyi közpénzt vett igénybe.

A képviselői toplistát Lázár János fideszes képviselő nyitja 18,2 millió Ft-tal (az első 12 helyen azonos összeggel álló képviselőket a következő táblázat mutatja), az utolsó helyeken Magyar Bálint, Kiss Péter, Horn Gábor, Csizmár Gábor, Szabó Vilmos állnak 40 984 Ft-tal.

A demagógiaversenyből természetesen a többi párt sem maradhatott ki sokáig, így meg is születtek a látszatmegoldásnak, paraszvakításnak tökéletes, ámde érdemi eredményt bizonyosan nem hozó javaslatok.

Ma Lendvai Ildikónak jutott eszébe a képviselői költségtérítés megadóztatása kapcsán az adómentes költségtérítés megszüntetése, és egy adózó költségátalány-rendszer életbe léptetése. Hogy mekkora adóteher sújtaná az így szerzett jövedelmeket és, hogy megszűnne-e a számla nélküliség botrányos világa, arra a frakcióvezető asszony már ki sem tért.

Gusztos Péter azt javasolta, hogy azok a parlamenti képviselők, akik többféle tisztség után is kapnak állami típusú javadalmazást, ezután csak egy helyről juthassanak hozzá ehhez (bár, teszem hozzá, ez a legszimpatikusabb ötlet mind közül).

A Fidesz nevében Balsai István pedig azt szeretné elérni, hogy a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az egyéb állami vezetők juttatásai álljanak vissza a 2002-es szintre, és ehhez igazodhatna a képviselők jövedelme is.

Csak hogy világos legyen: a képviselői alapdíj a mindenkori köztisztviselői illetményalap hatszorosa. Erről törvény rendelkezik. A fideszes javaslat szerint tehát ezt a törvényt kellene módosítani. Ez viszont kétharmados. Tehát ebből (sem) bizony az égvilágon nem lesz semmi.

4 párt, négy elképzelés. És nyilván mindenkinek feltűnt, hogy a pártok még véletlenül sem ajánlják ugyanazt a megoldást. Jó messze elkerülik egymást, mindegyik mást mond, hogy aztán egymásra mutogatva hárítsák elmaradt döntéseik felelősségét.

Ezt hívják a „hogy védjük a seggünket úgy, hogy közben illatos maradjon” politizálásnak.

Így kell ezt, bravó!