Mándoki Andor: Szomorú összehasonlítás - a sereghajtók közt vagyunk

Nemrégen jelent meg az egyik bulvár újságban egy összeállítás, amelyikből az osztrák és a magyar életszínvonalra utaló adatokat ismerhettünk meg. Kiderül, hogy az életünkhöz szükséges egyik-másik termék, szolgáltatás ára többé-kevésbé azonos, megegyezik az osztrákokéval. Ugyanakkor az osztrákok átlagkeresete négyszer több, mint a magyaroké. Ennél megdöbbentőbb tényfeltáró adat nem kerülhet napvilágra gazdasági rendszerváltásunk aljas silányságáról. Ez akár alapját is képezheti az országunk termelői vagyonának hanyag, hűtlen kezelése bűntényének megvalósulása tekintetében. Hiszen ez vezetett el a gazdasági rendváltás elszabotálásához.

Nem igaz, hogy hozzáértéssel és tisztességgel nem lehet egy ország gazdaságában az árak és keresetek összhangját megteremteni. Húsz év alatt ez Magyarországon nem volt megoldható, nem sikerült. Mégis háromszor választottuk a hatalomba azokat újra, akiknek a nyomorúságunkat köszönhetjük. Pedig a megoldás egyszerű: a gazdaság eredménye becsületesen kerüljön leosztásra, a munkáért tisztességes bér jusson az embereknek, az árdrágító gazdasági hiénák pedig kerüljenek börtönbe! Erről húsz év után még most sincs vita az Országgyűlésben.

A munkaerő egyre kevesebb és drágább Európában. A munka előbbre való, mint a tőke. Ezért tisztességes bÉrrel kell a gazdaság eredményén osztozkodni. Közben folyik a sajnálkozás, hogy az orvosok elmennek, de mégsem fizetik meg őket. Utánuk elmennek az értelmes többiek is. Egyedül maradunk a kamat-szedő uzsorásokkal És bankárokkal, az árdrágító hiénákkal, az eltartandó lustákkal És az elcsalt gazdaságunkkal. Megérdemeljük! A munkát meg kell fizetni. A tőke mondjon le az eredmény egy részéről. A kereskedelmi szolgáltatást is megszállják a nagy nemzetközi cégek és az egyéb külföldi befektetők.

Az évezred végére az 50 legna-gyobb forgalmú cég nettó árbevétele közel 2000 milliárd forint. Sok ezer kis vállalkozót szorítanak ki a piacról. A működésük eredménye vitatható. A GDP-termelési hozzájárulásuk csekély, 15 százalék, az adózás előtti kimutatott eredményük 2%, 23 ezer embernek adnak munkát. 2009-re már jelentősen megnövekedett a számuk. Csak négy nagy áruház esetében is a nettó árbevétel 1500 milliárd forint, a foglalkoztatottak száma 41 ezer. A kimutatott nyereség csekély -7 és +5% között változik. Az árakat az uniós közelébe drágítják. A felvásárlási árak és az eladásiak között esetenként 100 és 400 százalék növekedés is előfordul, mégiscsak alig valami csekély a kimutatott profit a vizsgált négy áruház esetében. Pedig a hazai és az uniós bérek közötti különbözetből 15%-os ha-szon is származik (Figyelő TOP 200 2010. Évi szám). Milyen hatalmas pénztömeg tűnik el a magyar adózás elől?

Ez is egy jelentős része az elcsalt magyar gazdaságnak.

A nyereség különös útjára már rendelkezünk tanulságos példával. Ez a vörösziszapbotrányba keveredett MAL Zrt. esete. 1997-ben még 3,8 milliárd forint adózás előtti eredményt mutat ki a vállalat. A következő években már eltűnik a nyereség egészen a balesetig, a vörösiszap áradásáig. Időközben azonban sok minden történik.

A saját tőke bővül 2,5 milliárd forintról 8 milliárdra. A vállalat vezető tulajdonosai négy külföldi országban alapítanak, szereznek vállalkozásokat. Itthon a létszám 1500 fővel apad, növesztve az üzemi eredményt, a profitot. A vállalat árbevétele és exportja 3-szorosára növekszik. A vállalat nyeresége makacsul rejtőzködik, miközben a tulajdonosok vagyonát itthon 56 milliárd forintra becsülik. Az adóhivatal közben nem kíváncsi az adóztatható, rejtőzködő profitra?

Mint a bérek esetében, úgy az árak alakításában is az államnak kötelességei vannak. Állítólag piacgazdaság jött létre Magyarországon. Ahol az áraknak és a béreknek összhangban kell lenniük. Az árak-nak követni kell a fizetőképes keresletet. Vagy fordítva, olyan bérek legyenek a lakosság védelmében, amelyekből meg lehet élni. Ez kizárja az uzsoraárakat, a monopol helyzetű árdiktátumok létrehozását a társadalom kirab-lására, sőt esetünkben a munkaerő újratermelésének lehetőségét is meghiúsÍtva a bérrabszolgaság teremtésével.

Az államnak kötelessége a lakosságot megvédeni az uzsoraáraktól éppúgy, miként a spekuláns bankok devizahiteleinek csalárd elszámolásától is. Ha a bankok nem svájci frankban vették fel azokat a hiteleket, amelyeket a lakosságnak ezen a címen kiadtak, valamint nem svájci frankban törlesztenek, akkor a globalizáló pénzügyi praktikák egyik sikeres átverése a lakossági devizahitel-cirkusz, a bankok elszámolási attrakciója. A Pénzügyi Felügyelet feladata rendet teremteni és őrködni a pénzügyek tisztasága felett.

A hitelek csalárd drágítása nem fogadható el uzsoraprofit szerzése érdekében. Az állam a lakosság pénzéből, adójábl ne kártalanítsa akár a hitelezőt, vagy az adóst. Ez kettőjük üzlete. Ennek veszteségét ne akarják a társadalommal megfizettetni. A hitelek nem az életben maradáshoz, de még nem is a gazdaság növeléséhez használódtak fel. A svájci frank elszámolású hitelre pedig az adósok beszámolása szerint a bankok ügyintézői beszélték rá őket.

Az adó fizetésére az államnak szüksége van, hogy elláthassa feladatát. Az adó a gazdasági tevékenység eredményéből származik, akár a bérből élők fizetik a keresetükből, akár a vállalkozók teljesítik a profitjukból!

A liberálisok gyenge államot követelnek, hogy a vállalkozások minél kevesebb adót fizethessenek. A tervgazdaságban az adót a vállalatoktól szedi be az állam. Ellentételként kevés bért fizet a dolgozó embernek, de gondoskodik, ha szűkösen is, az állampolgárairól. A piacgazdaságban magasak a keresetek, de gondoskodjon az egyén magáról, És fizessen minél több adót is.

Rendszerváltóink kombinálták a két megoldást, természetesen a dolgozó ember kárára És a tőke hasznára. Kommunista bért kapnak az emberek, gondoskodjanak magukról, És még fizessenek több adót is, mint a vállalkozások. Úgy állhat elő azon állapot, hogy hideg hónapokban a lakosság többségének a lakhatás, az energia és a közlekedés költségei után az élethez szükséges többire alig marad valami, és nyomorban tengeti életét. Ez is az elcsalt gazdaság következménye. Erről sem vitázik az Országgyűlés, hallgatnak a szakértők!

Az infláció is a pénzvilág azon eszközei közé tartozik, amivel a lakosság megrablása és a nélkülözés magas fokon valósítható meg. Érdemes emlékeztetni arra, hogy a kommunisták ideje alatt a 30 év során létrejött infláció mértéke a rend-szerváltás 20 éve alatt az előbbinek a négyszeresét érte el. Ennél meggyőzőbb bizonyíték aligha található annak igazolására, hogy a rendszerváltók Magyarországot nem építeni, hanem rombolni, pusztÍtani szándékoztak.

Ezt támasztja alá Kornai János ismert közgazdász véleménye is, miszerint az infláció nem sorscsapás, mert azt a kormányok és a gazdaság irányítói hozzák létre a nemzeti érdekek ellenére. A kamattal összeházasítva az infláció az extra és az uzsoraprofit teremtésének lehetőségét is magában hordozza. Jellemző, hogy nálunk az energia és az alapélelmiszerek esetében érvényesül a legnagyobb mértékű infláció, az árak alakításában.

Úgy jön létre, hogy a társadalom fele nélkülözések között éli meg a rendszerváltást. Az inflációra azért van szüksége a pénzvilágnak, hogy a kamatokat tetszés szerint lehessen drágítani, a hiteleket növelni, miként az árakat ellen≠őrizhetetlenül emelni. A gazdaságot ne lehessen tervezni, se kiszámítani várható hatásait. Az illetékeseknek nem volt szándékuk fékezni az inflációt. Sokkal inkább sarcolták a dolgozó embert és a nyugdíjasokat, és fékezték a gazdaságot

Maradhassunk életben

A kommunisták és a liberálisok összefogtak országunk kifosztására. Szégyenletes, hogy olyan gazdaságunk van, amelyik képtelen a lakosság többségét tisztességes életszínvonalon eltartani!

A magyar gazdaságot el-csalták a külföldi befektetők hasznára. A folyamatban lévő gazdaságpolitikai törekvések a jelenlegi gazdaság jobbítását célozzák. A lakosság további áldozatvállalásai tehát annak érdekében történnek, hogy a befektetők és a bankok pénzszivattyúi még többet vigyenek el az országból, lopjanak el a társadalomtól. Ettől tehát a lakosság helyzete alig javul. A jelenlegi gazdaság mellé szükséges felépíteni egy nemzeti érdekeket szolgáló kiegészítő gazdaságot, ami évekig tartó folyamat, de csak ettől várható tartós javulás. Addig is tenni kell valamit, mert a lakosság többsége nem élhet örökös nyomorúságban.

Amit azonnal tenni lehet, az a méltányos osztozkodás a pénzvilággal. Mivel a munka előbbre való, mint a tőke, ezért nagyon méltányos az osztozkodás a tőke számára, ha az eredményen fele-fele arányban osztozunk. Ennek érdekében Érdemes fontolóra venni néhány fontos teendőt! Ezek főleg az adózással valósíthatók meg, a jövedelem és a vagyon újraosztásának korrigáló lehetőségeként. A kormány és az Országgyűlés hatáskörében hajthatók végre ezek a közjó, az életszínvonal javítása érdekében:

1. A nettó keresetek növekedjenek az uniós szint felére. Ha az a befektetők ellenállásán megbukik, akkor béradót kell bevezetni. A hazai és az uniós bérek közötti különbség 50%-a béradó formájában kerül az állam bevételei közé. Ekkor még mindig előnyös marad a hazai munkabér a külföldiek számára, egy a kettő arányban. Érdemes számításba venniük, hogy az importált munkaerő ennél lényegesen többe kerül a befektetőknek hazájukban.

2. A termelővagyonunk áron alul került a befektetők tulajdonába, növelve azok vagyonát és ellehetetlenÍtve gazdaságunk versenyképességét. Rendelkezésre állnak a szocialista vállalatok adatai, köztük vagyonuk értéke. Privatizációs áruk és az értékük közötti különbözet 60%-át vessük ki vagyonadó címén, 10 év tartamú befizetéssel. Még így is jutányos áron jutottak termelővagyonunk birtokába.

3. Az értékesítési árak uzsoraprofitot biztosítanak a forgalmazóknak. A termelői átvételi ár és az eladási ár közötti különbségbe bújtatott uzsoraprofit progresszíven kerüljön adóztatásra, gátat szabva a méltányos profit fölötti szabad rablásnak.

4. A jelenlegi adórendszerben a lakosság viseli az adóterhek nagyobbik hányadát, és többszörösen adózik. Mivel az adó forrása a gazdaság, ezért talán értelmetlen lépcsőzni az adó befizetését. Az adók zömét fizessék a vállalkozások a termelés és szolgáltatás kibocsátott értéke alapján (Csurka Endre: Globalizáció vagy gazdaságpolitika? Budapest, 2007, Könyvkuckó Kiadó). Az ilyen adózás logikus, méltányos, számon kérhető és kevés költséggel működtethető. Az áfa Magyarországon a legnagyobbak között van, 25%. Mértéke a lakosság életfenntartásához szükségesek esetében törlendő! Ez azonnali segítség a lakosság siralmas helyzetének javítása érdekében.

5. Fel kell ismerni, hogy a magyar gazdaság egy része jól működik És eredményt termel. Csak ezt az eredményt elcsalják tőlünk. E csalást kell felszámolni! Ha az érintettek megsértődnek ezért, és elmennek innen, kár értük, mert az csak a javunkat szolgálja.

6. Ha ezekhez a könnyítő, javító, teendőkhöz nem kapunk hozzájárulást, akkor lépjünk ki az Európai Unióból. Járjuk a magunk útját. Az új világ csak bátor kezdeményezésekkel születhet meg. Legyünk bátrak, erősek és gazdagok mi is!

7. Amennyiben nem lesz elég politikai erő ezen intézkedések végrehajtásához, úgy 2014 után új politikai hatalomgyakorló erőre lesz szükségünk! Nincs szándékunkban rabszolgának lenni, fogyatkozni, kipusztulni, megsemmisülni senki kedvé-ért sem!

Azért szavaztunk a kapitalizmusra 1990-ben, mert szabadságot És jólétet akartunk. Elhitették velünk, hogy szociális piacgazdaságot építenek nekünk, amiről tudjuk, hogy Nyugat-Európában már bizonyított. Helyette nálunk a globalizáló angolszász modellt valósították meg. Ennek nyomán létrejött egy igazságtalan vagyon- és jövedelemátcsoportosítás a befek-tetők javára, a lakosság kárára. A befektetők értéken alul jutottak termelői vagyonunkhoz, a korábbi csekély béreket fizetik, adókedvezményt élveznek, az inflációra hivatkozva gátlástalanul emelik az árakat. A lakosság életszínvonala nem javult, hanem csökkent, a munkanélküliség és a létbizonytalanság réme mellett a szegénység, nyomor ütötte föl a fejét Magyaror-szágon!

Gazdaságunk elcsalását, életszínvonalunk rombolását megértjük, ha figyelembe vesszük, hogy 1945-ben 45 évre adtak el bennünket az angolszászok a szovjet rému-ralom számára rabszolgának. Majd amikor visszavettek, eszük ágában sem volt többet fizetni a munkánkért, mint a kommunisták, de még a piaci árunkat sem adták oda a rab-szolga-kereskedők, hogy gazdaságunkat megerősíthettük volna belőle. Joggal tételezhetjük fel, hogy kirabolnak, Életünkre törnek! Ugyancsak joggal várhatjuk el, hogy kormányaink, Országgyűlé-sünk megvédje népünket...

Gazdasági rendszerváltásunkról, pusztításairól már sokan sokat írtunk. Miért kell ezt folyamatosan emlékezetünkbe idézni? Azért, mert ez történelmünk legtragikusabb fejezete. 1989 után 600 ezerrel lettünk kevesebben. Ennyi a mérhető emberveszteségünk, amit ebben a gazdasági háborúban elszenvedtünk. Háború folyik ellenünk, népirtás áldozatai vagyunk. Ezt nem hallgathatjuk el csak azért, mert ellenségeink így akarják! Az írás részlet az Elcsalt magyar gazdaság című dolgozatból.

A szerző mérnök, külkeres-kedelmi közgazdász