Ott ahol a rendőri csúcsvezetés (és beosztottjai, tisztelet a kivételeknek) évszázadokon át feudális abszolutista, horthysta tekintélyelvű, sztálini totalitárius, majd kádári autokrata uralmi formák politikai bűneinek engedelmes végrehajtójaként, elnyomó gépezet üzemmérnökeként dolgoztak, ott két évtizednyi demokrácia nem garancia ennek a fordítottjára. Különösen nem, ha tudjuk: többszázéve működö jogállamokban is előfordulhat, hogy a törvényt pont az hágja át, akinek óvnia kéne.

Minek köszönhető, hogy az egyik legnagyobb hazai bűnszervezetként emlegetett Fekete Sereg vezetője, Magyar Róbert sikeresen egérutat nyert? Puszta hanyagság, intézményközi rések a jogállamon vagy tudatosan, rendelésre produkált impotencia? Tény, hogy a vád szerint gyilkosságra rendelést adó „gengszterséfet” másfél napon keresztül érdemi felügyelet nélkül hagyták. A Fővárosi Bíróság közleménye „sajnálatosnak tartja, hogy a rendőrség nem fordított kellő gondot a vádlottak őrzésére, annak ellenére, hogy tudomásuk volt arról, hogy az ügy ítélet közeli állapotban van.” 

Talán a véletlenek gyilkos iróniája is lehet, miszerint épp a szökés után tartottak házkutatást nem egy kapitányságon. Nem először fordul elő, hogy az igazságszolgáltatás hibájából   a körözött, eljárás alá vont - netán már jogerősen elítélt - bűnöző gyanúsan enyhe vagy döbbenetesen gondatlan bánásmódban részesül.

A móri ügyben sem épp dicsőséges szerepet játszó Bolcsik Zoltán a Cozma-gyilkosság után azért kapott fegyelmit, mivel a Népszabadság információja szerint  „félretájékoztatta Bencze József országos rendőrfőkapitányt a Cozma-gyilkosság egyik gyanúsítottja elleni elfogatóparancs késésével kapcsolatban. A késés miatti felelősséget a rendőrség először a bíróságra kente, de később elismerték a hibát és bocsánatot kértek.” Igaz, mifelénk nemegyszer a már rács mögött ülő rovott múltúak is átjáróháznak tekintik a börtönt.

Ilyen volt Döcher György - alvilági ragadványnevén: Csontkezű – is. Hardi Péternek a Döcher alvilági hátterű ’99-es kivégzéséről írt esettanulmánya szerint a Csontkezűnek hererákról volt orvosi igazolása. Aminek köszönhetően engedélyezték az ötéves büntetését töltő Döchernek, hogy a Palotás kisvendéglőben dolgozzon, havonta több hétvégét a családjánál töltsön. Itt, a vendéglőben ölte meg a ráküldött bérgyilkos. 

A boncasztalon azonban kiderült, hogy az orvos téves diagnózist állított fel: Döcher György heréi makkegészségesek voltak, mi több, a Palotás kisvendéglő részben saját tulajdona volt,   ott semmiféle kisegítő munkát nem végzett, viszont onnan irányította alvilágí ügyeit. Emiatt szakminiszteri eljárás indult a börtönparancsnokság és a külső munkavégzést engedélyező bíró döntéseit vizsgálandó. „A botránytól megijedtek a fősmasszerek, egy időre, úgy tudni, mérséklődött az amúgy mérhetetlen börtönkorrupció, aztán minden ment tovább úgy, mint régen. A legutóbbi lebukáshullám 2008 januárjában borította el a szürke egyenruhásokat. A képlet a régi: a pénzes rabok extra szolgáltatásokat vásárolhatnak.” – írja Tarjányi Péter zsarukönyve. Való igaz, két éve jó néhány bv-tiszt ellen indult büntetőügy.

Úgy tűnik, a jogszolgáltatási feketepiacon bármi megkapható: alibi, komfortos rabszabadságolás, VIP-cella, laza házi őrizet.

Hogy a Fekete Sereg vezérének szökésében benne lehetett-e jogtalan kedvezmény, arról ma teljes biztossággal nem nyilatkozhatunk. A hatóság dolga ezt kideríteni. Hogy ez mifelénk húsz év demokrácia után is benne van a pakliban, azon nincs csodálkoznivaló. Ugyanez a ’30-as évek Amerikájában – másfél évszázad jogállam után is – rendszeresen előfordult. Bryan Burrough amerikai bűntörténész szerint a gazdasági válság évtizedében gazdagokat rettegésben tartó hírhedt Barker-banda több embere úgy jutott ki cellájából, „feltételes szabadlábra helyezéssel, hogy lefizettek egy helyi szenátort.

Mi több, a bank-és emberrablással egyaránt foglalkozó gengszterbrigádnak belső rendőrségi tippadója, forrása is volt. Mikor elrabolták William Hamm sörgyárost, az őket fedező téglájuk épp Tom Brown, a St. Paul-i rendőrség emberrablási nyomozója, a város korábbi rendőrfőnöke volt. Akadtak ennél cifrább esetek is a maffia aranykorában. Az arkansasi Hot Springsben a prostitúciót és szerencsejátékot gyakorlatilag a helyi közhatalom üzemeltette. 

Érdemes figyelmezni a szervezett bűnözés tengerentúli pályaívére. Ugyanis ott végbement ama döbbenetes fordulat, hogy a hatóság (és az azt felügyelő-irányító politika) sok helyütt nemhogy nem üldözi az alvilágot, de nem is egyszerűen, passzívan hagyja magát megvesztegetni – hanem a keresztapák helyébe akar lépni. Carl Sifakis Maffiaenciklopédiája leír pár esetet. Mikor Al Capone hűvösre került, Anton Cermak chicagói polgármester rendőrökkel akarta megöletni annak maffia-helyettesét, Frank Nittit. Azért, hogy átvehesse a területét. Mikor 1933 februárjában Joe Zangara lelőtte a Roosevelt kíséretében Miamiba látogató Cermakot, legtöbben úgy vélték: az elnökre célzott, csak elhibázta. De vannak olyan elméletek is, hogy mindez a maffia bosszúja volt a Nitti-merényletért. 

Más politikusok, szakszervezeti vezetők inkább azzal próbálkoztak, hogy a gengsztervilág kiszolgáltatott bérencei helyett annak partnerei legyenek. Huey Long louisianai kormányzó vagy Jimmy Hoffa egyenrangú szövetségesek voltak a maffiahierarchiában. Így a bűnözők mindkét esetben örültek, amikor nyakas és renitens fegyverbarátaik brutális úton kikerültek a képből. Utódaik sokkal olcsóbbak voltak náluk. Nemegyszer előfordult, hogy a rendőrség (nyomozástaktikai okokra hivatkozva, de gyakran önös érdekből) lepaktált valamelyik alvilági szervezettel. Ez történhetett Detroitban a Bíbor Bandánál. Őket annyira szerették a rendőrségen, hogy még a gyilkosságot is eltussolták nekik.

Hogy nálunk, a kései aranykorát élő maffiánál miként van ez, nem tudni. Lefizetett rendőrökről időnként hallani. Arról kevesebbet, hogy milyen lehet a tápláléklánc felépítése? A bűnözés irányítja a megkent rendőröket vagy azok őket? Netán egyenlő partnerek, mint Hoffa és Long a maffiának? Sajna a hazai „rögvalóságot” ismerve életszerű lehet ama hipotézis-verzió, hogy a rendőrség korrupt hányada ma már legalább annyira „bűnpiaci konkurense”, mint passzív megkentje az alvilági bandáknak.

Az köztudott, hogy a legális cégérrel fedett gengsztermulatók, drog- és játékbarlangok, bordélyházak oroszlánrészét nyugállományú zsaruk őrzik biztonságiként.

Bizonyos múltbéli közlések arról tanúskodhatnak: a diósdi „kettős gyilok” ügyében is akkor borult ki az éjjeliedény, mikor véget értek némely rendőrkörök és Kosziék mézeshetei. „...a két Koszi-testvér, azaz Szabó István és Szabó Miklós hozzátartozói úgy gondolják, a Pest megyei zsaruk bosszúhadjárata miatt folyik az eljárás István és Miklós ellen”.  A HVG legutóbbi számában megjelent, A Koszi-Klán és rendőri szálak című cikkből kiderül, magas beosztású rendőrök neve is szerepel az ügy aktáiban; a gyilkosság gyanúsítottjai – mint vallották – üzleti, illetve baráti kapcsolatban álltak különböző beosztású rendőrökkel. Persze az ilyen nyilatkozatok alapból kritikával, fenntartással fogadandóak. De csípőből, véglegesen elvetni sem lehet őket. A honi bűnüldözés tragikus morális és szakmai állapotáról tanúskodik, hogy a legalaposabb vizsgálat sem képes a gyanú fojtogató ködét eloszlatni. Ez persze nem csak a fakabátok sara.

Minél korruptabb a társadalmi légkör, annál kevésbé működik az immunrendszer, annál rosszabb hatásfokkal szűri ki a korrupt, bűnöző, szadista hajlamú erőszakszervezeti tagjelölteket önnön soraiból a rendvédelem.

Akadnak szép számmal országok, ahol a rendőrség – államosítva a maffiát – hadurak, klán-főnökök, politikusbűnözők magánhadseregévé degradálódott. Kérdés, mihez kezdünk eme fenyegető, rémálomszerű tendenciával: profi fellépéssel eleve megelőzzük, vagy cinikusan eltitkoljuk, miután bekövetkezett?      

 Papp László Tamás