Kenedi János több mint egy évtizede szeretne a pártállami titkosszolgálatok történetének kutatójaként betekinteni nyolc olyan iratba, amely 1996-ban a törvény értelmében elvesztette titkos minősítését. A Belügyminisztérium, illetve jogutódai azonban a jogerős magyar bírósági ítéletek, illetve a strasbourgi bírósági döntés dacára sem mutatják meg a kért iratokat.

Kenedi, aki a nemrég felállt "ügynökbizottság" elnöki posztját is betölti, az ÉS-ben ír arról, hogy szembe kell nézni a múlttal. Kenedi szerint a jelenleg hatályos ügynöktörvénnyel szemben az újnak a valamikori hálózat magasabb rangú tagjait is számba kell vennie, mert ők sokkal könyebben tudtak a rendszerváltás után kormányzati szerepbe kerülni.

Kenedi János tudományos kutató, az állambiztonsági iratok egyesítésének törvényességét felügyelő bizottság elnökeként az interneten tenné közzé az 1944 és 1990 között keletkezett politikai rendőrségi iratokat, olvasható az Élet és Irodalom (ÉS) pénteken megjelenő, az MTI-hez előzetesen eljuttatott számában.

Kenedi János 2004-ben

A történész publikációjában úgy fogalmaz: "egyik célom az, hogy világnézetileg kettészakított országban, a ma éppen egymásra fenekedő közösség hisztériája csillapodjék. Szokatlan terápiát javasolnék. A múlt nyilvánosságra hozott titkai súlyos konfliktussal járhatnak. Mi az, ami megkönnyebbülést hoz? A velük való szembesülés, avagy a hallgatás abban a reményben, hogy a titok örökre titok marad - az NBH szeszélyes őrizete alatt?"

Kenedi János felidézi, hogy az 1970-es években - vélhetően az egykori amerikai elnök nevével való hasonlóság miatt - az Elnök fedőnevet tapasztotta rá az Állambiztonsági Szolgálat.

A történész tépelődéseiről is számot ad, miután most valóban elnökként kell irányítania azt a bizottságot, amely az 1944 késő ősze és 1990 kora tavasza között keletkezett politikai rendőrségi iratok felkutatásával foglalkozik.

"A titkosszolgálati iratrengetegbe más elhatározásból indulok el, s tudom, ez nem az a sherwoodi erdő, ahonnét iratfelszabadító igazságtevőként, amolyan Robin Hoodként kitörhetnék" - fogalmazta meg személyes krédóját.

Ügynöktörvény: a legmagasabb szintekig kell eljutni

A történeti tényekre utalva az áldozatokról és a tettesekről is készít összegzést. Mint írja, az államvédelmi szervek 1954-ben valamivel több mint 1,5 millió emberről vezettek nyilvántartást, 1960-ban 600 ezerről, 1966-ban 186 ezerről, 1989 júniusában pedig 164 900-ról.

A tetteseket úgy határozza meg: "az MSZMP Politikai Bizottságától lefelé a Minisztertanács tagjain is túl, az operatív tisztekig és azok a szó szerinti értelemben vett hálózati személyek (informátor, ügynök, tmb., tmt., K - konspirált, T - titkos lakásgazda), akik tevékenysége nyomán az Állambiztonsági Nyilvántartó Osztály (ÁBNYO) nyilvántartását feltöltötték a fenti számadatokkal."

A történész a jelenlegi jogszabályok hiányosságaira utalva azt írja: "A hatályos 'ügynöktörvény' az állambiztonsági szolgálat titkos informátor-rendszerének csak a 'legalsó' hálózati kategóriáit veszi figyelembe (informátor, ügynök, tmb, tmt). A szándékosan a III/III-asra rácsúsztatott törvény az SZT-tiszten kívül fumigálja a 'magasabb' informátori kategóriákat" - állítja Kenedi.

Nem az ügynökök nevei, az állambűnözés ügyei a fontosak

Szerinte "jó okkal feltételezhető, hogy a jogállam kormányzati szerepébe került, az állambiztonsági szolgálattal 1990 előtt kapcsolatban álló személyek szociológiai köre inkább a magasabb informátori kategóriákból kerülhetett ki, mint a legalacsonyabból."

Az ÉS-ben megjelenő írás szerint "semmiféle (ismert) regisztráció nem számszerűsíti a hivatalos kapcsolat (HK), társadalmi kapcsolat (TK), alkalmi kapcsolat (AK), lakossági bejelentő (LB) stb. létszámát, noha az állambiztonsági szolgálattal való közlendőjük minősége felülmúlhatta, fontossága meghaladhatta a hálózati tagok jelentéseinek következményektől terhes tartalmát.

Még inkább így áll a helyzet a BM szigorúan titkos állományú munkatársaival - az SZT-tisztekkel -, akiknek a főállása a BM-ben volt, de alvállalkozóként miniszterhelyettesek, nagyvállalati igazgatók, diplomaták, művészek, egyetemi oktatók, színigazgatók voltak."

Kenedi János kifejti, ügynökök helyett célravezetőbb az ügyeket magukat feltárni, "a magánbűnök helyett az állami bűnözés természetét megismerni".

Az állambiztonsági iratok dekriminalizálása

A történész véleménye szerint "nélkülözhetetlen a III. Főcsoportfőnökség iratainak egyesítése és ezekbe a történeti forrásokba az alanyi jogon, az érintett jogán és a tudományos kutatás jogán való betekintés biztosítása."

"A cél: az 1990. február 14. előtti állambiztonsági irategyüttes maradéktalan depolitizálása és dekriminalizálása" - írja Kenedi, aki úgy véli: "az áldozatok információs kárpótlását és az állampolgárok - alkotmányban biztosított - információs jogának biztosítását egy speciális website szolgálhatná hatékonyan".

Erre a honlapra kerülhetnének fel a "katalógusok, regiszterek, iktatókönyvek, szolgálati jegyek és más levéltári segédletek és főleg maguk a feldolgozott dokumentumok (dossziék, ügyek) kereshető (katalogizált, tartalomjegyzékkel, keresztreferenciákkal ellátott) és letölthető formában."

"Fontos, hogy a honlap - ami egyszerre újság, adattár és 'elektronikus olvasóterem' - megbízható, tartalmilag és technikailag karbantartott és könnyen kezelhető legyen, csak hiteles információkat tartalmazzon, hivatkozni lehessen és kelljen rá a sajtóban, a tudományos és közéleti vitákban, publikációkban" - foglalja össze véleményét Kenedi János.

Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter felháborítónak és tűrhetetlennek nevezte, hogy a bíróság ítéletével ellentétben eddig nem engedtek hozzáférést Kenedi Jánosnak egy általa kért pártállami állambiztonsági iratba.

A dokumentumok hamarosan a hadtörténelmi levéltárból az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba (IRM) - mondta Draskovics Tibor hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra válaszolva, s hangsúlyozta: az iratokat korábban nem bocsátották Kenedi János rendelkezésére, de ezeket most hiánytalanul meg fogja kapni.

   
Draskovics Tibor ezzel egyidejűleg vizsgálatot is kezdeményezett, mert 2001-ben legalábbis gyanús módon történt az iratok ismételt titkosítása. A rendészeti miniszter azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Gulyás József liberális képviselő kifogásolta, a Kenedi-bizottság jelentésének nyilvánosságra hozása óta a jogalkotás területén csak ígéretek hangzottak el. Azt kérdezte a szakminisztertől: nem gondolja, hogy gyengíti a közbizalmat mindaz, ami az elmúlt rendszer pártállami irataival történik, és hogy véget kellene vetni az iratok visszatartásának.

Az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság vezetésére a 2007. augusztus közepén kérte fel a miniszterelnök Kenedi Jánost.

A bizottság tagjai történészek, kutatók. Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, Reisz T. Csaba, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.

A független szakértői testületnek a kormányszóvivő tájékoztatása szerint 2007. szeptember végéig kellett elkészítenie a jelentését.