Köztudomású, hogy a hírközlő és szórakoztató közegek egyoldalúak. De miért van ez így? A média vajon a társadalmat szolgálja-e fontos tudnivalókkal vagy pedig, megbénítva a szabad-gondolkodást egyértelműen agymosást végez?

Az agymosásban két szereplő csoport vesz részt: (1) akik abban a helyzetben vannak, hogy ezt végezhetik, illetve befolyásolják a célba vett áldozatot, és (2) az agymosottak a műveleten átesett nagy csoportja, akik mégis maradnak e passzív állapotban, mert újra tanulni a történelmet, és elhallgatott igazságokat felfedezni számukra elviselhetetlen lenne.

Nincs a világon nagyobb hatalom, mint amit Amerika közvéleményalakítói gyakorolnak. Sem a régi idők nagy pápái, sem hódító hadvezér vagy főpap nem gyakorolt olyan óriási hatalmat, mint amilyen az amerikai tömegtájékoztatás és szórakoztató-média néhány tucat emberének a kezében van. Hatalmuk nem távoli és egyéniség nélküli, hiszen bejut Amerika mindenegyes házába, és befolyását gyakorolja a nap minden órájában. Ez a hatalom alakítja a gondolkodását gyakorlatilag minden polgárnak, legyen fiatal vagy idős, gazdag vagy szegény, egyszerű vagy iskolázott.

A hírközlő szervek kialakítják a világról alkotott képünket, majd megmondják, hogyan vélekedjünk róla. Lényegében minden, amit tudunk – vagy hiszünk – a szűk ismeretségi körünkön kívüli világról a napi újság, heti hírlapok, rádió és TV útján jut el hozzánk. Bizonyos hírek egyenes elhallgatása, vagy a televízióban a történelmet színházi játéknak feldolgozott „dokufilmek” otromba erőszakolása jellemzi a médiafőnökök vélemény-alakító módszereit.

A nekünk nyújtott hír és szórakoztatás elrendezésében finomságot és alaposságot is gyakorolnak. Például, hogy a híreket milyen hangsúllyal mondják be. Miket szorítanak a háttérbe, a bemondó szóválasztása, hanglejtése, arckifejezése, a címek megválasztása, a képek/rajzok megválasztása – mindez tudatalatti és mégis mélyen befolyásolják, hogyan magyarázzuk, amit látunk vagy hallunk.

Mindezt betetőzve, a rovatvezetők és kiadók tudják, hogyan osszanak el minden kétséget az eszünkből a „helyes” meglátás felől. 

Gondosan kidolgozott pszichológiai módszereket alkalmazva irányítják gondolatainkat és véleményünket, hogy egy-hangnemben legyünk a „bennfentesekkel” az „okos emberekkel.” Pontosan megmondják, hogyan kell viselkednünk bizonyos típusú emberekkel szemben azáltal, hogy őket vagy a kívánatos magatartást „dokudrámák” vagy vígjátékok, délutáni szappanoperák keretébe helyezik, ahol a szereplők „politikailag helyes” módon viselkednek.

Gondolkodásunk kialakítása

A kevertfajú házaspár népszerű, megbecsült, kedves és más szereplők kedveltje éppúgy, mint a „törekvő” néger tanár vagy üzletember, az érzékeny és tehetséges homoszexuális, vagy a szegény, de becsületes törvénytelen bevándorló. Ezzel szemben a „fehér rasszistát”, azaz bármely faji öntudatos fehér egyént, aki nem nézi jó szemmel a fajkeveredést – legjobb esetben úgy ábrázolnak, mint megvetendő vakbuzgót, akit a többi szereplők becsmérelnek, vagy mint veszélyes agybeteget, akit megbűvölnek a fegyverek, és aki veszélyeztet minden törvénytisztelő egyént.

Az átlag amerikai, akinek a napi idejéből a TV-figyelés oly egészségtelenül nagyrészt vesz el, csak nagy nehezen vagy egyáltalán nem tud különbséget tenni a valóság és az elképzelt helyzet között. Úgy viszonyul a TV-színészek tetteihez, kijelentéseihez és magatartásához, mintha valóság lenne. Túl sok embernek a TV hamis világa helyettesíti az igazi életet s így ehhez a hamis valósághoz igazodik. Ennél fogva, amikor a TV-játék írója a TV-n keresztül bizonyos elképzelést vagy cselekményt hagy jóvá, vagy ellenszegül nekik, erős hatást gyakorol a nézőre saját szemszögével történő egyetértésre.

Ahogy ez a TV-játék világában történik, ugyanúgy van a híreknél, legyen az nyomtatott vagy sugárzott. Az ilyenforma alattomos gondolatirányítás még sok olyat is befolyásol, aki tudja, hogy a média hírei egyoldalúak. Ez azért lehetséges, mert nemcsak a jelent ferdítik el, hanem határt és szabályokat szabnak a megengedhető véleményeknek.

Vegyük a Közel-Kelet híreinek jelentését. Némelyik szolgalelkű minden jelentésében az ellentét a semlegesség. Ellenben senki se meri megkérdőjelezni, hogy az Egyesült Államok kormánya esetleg a helytelen felet támogatja az arab-izraeli viszonyban, vagy hogy 9/11 annak a támogatásnak volt az eredménye.

Azt se meri egyik sem javasolni, hogy zsidó érdekeket és nem amerikaiakat szolgált Izrael fő vetélytársa Irak lerohanása az amerikai hadsereg által. Így hozták létre a megengedhető vélemény-szórásképet Izrael-baráttól a semlegesig.

Pedig a Fehér Ház egyik magasbeosztású hírszerző-szolgálati ügynöke Philip Zelikow szerint:

“Irak, Szaddám Husszein idejében nem jelentett veszélyt az Egyesült Államokra, de annál inkább Izraelre, és Washington ezért támadta meg az arab államot. Irak lerohanásának egyik fő oka volt Amerika leghűségesebb közel-keleti szövetségesének, Izraelnek a védelme.”

Zelikow, a 2001. szeptember 11-én történt támadás kivizsgálására felállított bizottság vezérigazgatója. Izrael, a hűséges szövetséges, évente 3-4 milliárd US dollárt kap amerikai adófizetők pénzéből. [forrás: www.ipsnews.net]

c

A helyzet hasonló a faji-kérdés kezelésében. A vélemény-alakító média majdnem teljesen egységes jellegű. Az összes irányított média – TV rádió, újság, hetilap, könyvkiadó, film – egy-hanggal beszél, mind megerősíti a többit.

A népnek egyazon világképet festik, amelyben. Ez a médiafőnökök által megalkotott világnézet, amely az ő céljaiknak az összes faj egyenjogú, ‘a második világháború megkérdőjelezhetetlen meséje’, a nem-fehér idegenek bevándorlását megakadályozni akarók gonosz volta, az összes nemi beállítottság egyenjogúsítása, a többelvűséget megengedő társadalom kívánatossága az egységesen fehér ellenében… stb megfelel – és óriási a nyomás, hogy ehhez a világnézethez igazodjunk. És kik ezek a hatalmas médiafőnökök? Bizonyos politikai érdekcsoportok tagjai. Néhány kiváló kivétel ellenére, a túlsúly a médiák területén oly nagymértékű, hogy kénytelenek vagyunk feltételezni, hogy ez nem a véletlen műve.

Elektronikus híradás és szórakoztatás

Ön  bármikor televíziót néz, legyen az helyi adóból, kábelről vagy műbolygóról jövő adás, bármikor filmvetítést néz otthonában vagy moziban, bármikor rádiót vagy hangfelvételt hallgat,  bármikor újságot, könyvet vagy hetilapot olvas, nagy a valószínűsége, hogy a hírt vagy szórakoztató műsort ezeknek az óriáscégeknek egyike gyártotta és/vagy osztotta szét terjesztésre.

Time Warner

Napjaink legnagyobb média vállalat-tömörülése, 2003-ban 39,5 milliárd U.S. dollár bevétellel. A Warner Brothers céget a Warner-testvérek alapították a múlt század elején. Hamarosan a hatalom gócpontjává nőtt Hollywoodban. A Time Inc.-kel történt egyesülés (1991) csak növelte a hatalmukat. AOL (America OnLine) megvásárolta a Time Warnert (2000).  AOL, az Internet világhálózat legnagyobb („service provider”) 34 millió amerikai előfizetővel, szolgál a Time Warner zsidó programjai terjesztéséhez. Norman Perlstine, Meg Siesfeld és Jodi Kahn irányítják a munkát. HBO – a Time Warner leányvállalata. Amerika legnagyobb fizető kábel TV-hálózata (26 millió előfizető). HBO „versenytársa” a Cinemax szintén a Time Warner kábel kezdeményezése.

Warner Music – 1998-ig Amerika legnagyobb hanglemez vállalata volt. Edgar Bronfman a whisky-milliárdos megvásárolta s így továbbra is kézben maradt. (Ifj. E. Bronfman, a Jewish Defense League elnöke, apja id. E. Bronfman a World Jewish Congress elnöke). Filmgyártás – Kábel TV-n és zenén kívül Time Warner mélyen benne van a filmgyártásban. (Warner Brothers Studio, Castle Rock Entertainment és New Line Cinema.)

Könyvkiadás – Norman Perlstein vezetése alatt 50 folyóirat tartozik Warnerhoz, köztük: Time, Life, Sports Illustrated és People. Könyvkiadásban hozzájuk tartozik a Time-Life Books, Book-of-the-Month-Club, Little Brown és még sok más.

 Rádió – Time Warner tulajdona a Shoutcast és Winamp is, amely eszközök használatára szorul a független rádióadók nagy többsége.

Az érdekek védelme – Ted Turner nagy sikerre tett szert reklámozásban, majd igen sikeres Kábel-TV híradó hálózatot épített CNN név alatt, 70 millió előfizetővel. 1985-ben Turner kísérletet tett a CBS vállalat megvásárlására. Vivian Paley és társai a CBS-nél ellenezték egy ‘nem-odavaló egyén jelenlétét’ vállalatukba, s ezért meghívták Laurence Tisch milliárdost. Tisch 1986-tól 1995-ig volt a CBS elnöke és vezérigazgatója. Turner későbbi próbálkozásait Gerald Levin a Time Warner vezérigazgatója akadályozta meg, 20 százalékos CBS részvényblokkjával. De amikor Sumner Redstone 34,8 milliárd dollárt ajánlott fel a CBS-ért 1999-ben, Levin nem ellenkezett. Turner végül a Time Warner cégnek vette meg jelentős részét, de Levin és társai jóvoltából elvesztette vagyonának 85%-át.

Disney – Ma a második legnagyobb média vállalattömörülés a Walt Disney Company, Michael Eisner vezérigazgatóval az élén. Eisner, 1984-ben vette át a vállalatot a keresztény Disney-családtól, és azóta a korábbi családi szórakoztató vállalatból nagyrészt „felnőtt” programokat szorgalmazó vállalkozás lett.

A Disney-csoport magába foglal televízió-műsorgyártó vállalatokat (Walt Disney Television, Touchstone Television, Buena Vista Television,) és Kábel TV hálózatokat, 100 millió előfizetővel. Filmgyártásban a Walt Disney Motion Pictures Group magában foglalja a Walt Disney Pictures-t, Touchstone Pictures-t, Hollywood Picrtures-t, és Caravan Pictures-t. Disney tulajdona a Miramax Films is, amelyet a Bob és Harvey Weinstein fivérek irányítanak.