Miniszterelnök csere: leitimációs csapda

A Megegyezés című dolgozat SZDSZ-es elutasítása után sok szó esett a nyilvánosságban egy esetleges miniszterelnök-csere lehetőségéről, amit elsősorban az SZDSZ vezető politikusainak nyilatkozataiban kinyilvánított implicit utalások alapoztak meg, miszerint a dolgozattal kapcsolatos tartalmi kifogásaik mellett a fő problémájuk a szerző hitelességével van. A média fel is kapta ezt a szálat, és elvi szinten meg is csillantotta a lehetőségét annak, hogy egy másik miniszterelnökkel újjáalakulhat a koalíció, de a szocialista frakció és a párt hamar felsorakozott a dolgozat mögött (nem csoda, hisz – a látszat ellenére – elsősorban nekik készült, nem a Szabad Demokratáknak), és a koalíció restaurációjának esélye gyorsan elhalványodott.

A hitelválság eszkalációja pedig végképp levette a napirendről a témát, és ha a költségvetési törvény átmegy, akkor, idén már nem is vetődik fel újra. Legközelebb a 2009-es EP-választások után kerülhet elő a miniszterelnök-csere kérdése, amennyiben a szocialisták rosszul szerepelnek. Ami pedig a reformok, a stabilitás és a közjogi korrekciók aspektusát illeti, a miniszterelnök-csere feltehetően nem jelentene érdemi előrelépést, kiváltképp azért nem, mert a közjogi javaslatok nagy része és a reformok elsődlegesen Gyurcsány Ferenc agendája volt, és pont a párttagsággal való szembekerülése késztette többszöri irányváltásra. Ismerve a lehetséges aspiránsok eddigi működését, az talán megállapítható, hogy nem az átfogó reformterveikről és merész közjogi javaslataikról híresek.

Előrehozott választás: de hol a Fidesz program?

Miután megállapítottuk,hogy az előző két alternatíva kevéssé szolgálja az ország érdekeit, kézenfekvőnek tűnik, hogy az előrehozott választás a megoldás. Igen ám, csakhogy az előrehozott választás nagy valószínűséggel a Fidesz-MPSZ győzelmét hozná, viszont a párt reformelképzeléseiről nem sokat tudunk, sőt jelenlegi tudásunk alapján a Fideszt reformellenes erőnek kell tekintenünk. A Fidesznek nem csupán nyilvános reformelképzelései nincsenek, de konkrétumokat tartalmazó (választási) programja sincs, ami egy kicsit megkérdőjelezi a párt előrehozott választásokra vonatkozó törekvéseinek komolyságát. Ugyanakkor – retorikai szinten – érzékelhető némi elmozdulás a reformok relációjában.

Orbán Viktor a nemzeti csúcson elmondott rövid beszédében négyszer is alkalmazta reform szót, méghozzá oly módon, hogy szükségesnek tartott reformlépéseket sorolt fel :„adó és járulékreform kell, foglalkoztatási reform kell, fejlesztéspolitikai reform kell, politikai és kormányzati reform kell”. Ez jelentős fordulat ahhoz képest, hogy az elmúlt két évben a reform szó a Fidesz kommunikációjában szinte kizárólag negatív kontextusban hangzott el. Ezek persze egyelőre csak retorikai fordulatok, és mindaddig, amíg nem áll elő konkrét programmal, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy valójában hogyan viszonyul a reformok és a közjogi korrekciók kérdésköréhez a párt.

Egyetlen kiindulópontunk lehet csak, méghozzá az a tény, hogy egyelőre nem tett közzé reformtervet, és a nyilatkozatok szintjén sem körvonalazódott, hogy a szerkezeti reformok tekintetében mik a konkrét elképzelései. Ebből kiindulva két alapeset lehetséges: (a) nincsenek a pártnak reformtervei, és hatalomra jutása esetén nem kíván reformokat bevezetni; (b) vannak a pártnak kidolgozott tervei, de nem kívánja őket nyilvánosságra hozni, mert esetleg rontaná az esélyeit a választáson. Mindkét verzió igencsak problematikus. Az (a) verzió esetén egyértelmű, hogy az előrehozott választás nem jelent megoldást a reformok tekintetében. A (b) verzió esetén a Fidesz-kormány a választási győzelem után ugyanabba a legitimációs csapdába kerül, mint a jelenlegi kormányzat.

Mindenesetre mindaddig, amíg nem válik egyértelművé, hogyan viszonyul a párt a szerkezeti reformokhoz, és mi az álláspontja a közjogi korrekciókat illetően, az előrehozott választás alternatívája ugrás a semmibe. Ami pedig a gazdasági stabilitás szempontját illeti, a helyzet még problematikusabb; Orbán Viktor a hitelválság megoldásaként az adócsökkentést, a korrupció visszaszorítását és az uniós fejlesztési források átütemezését jelölte meg, ami meglehetősen naiv megközelítése a rapid válságkezelésnek.

Együttműködés nélkül nem megy