Több csővezetékes projekt versenyez azért, hogy valóra váltsa a Déli Gázfolyosó álmát: a Kaszpi-térségből, esetleg az arab országokból a következő évszázad fűtőanyagának tekintett földgázt hozzon Délkelet- és Közép-Európába. A déli gázkorridor olyan fontos logisztikai útvonal lehet, mint a Szuezi-csatorna vagy a legendás Északnyugati átjáró. Áttörést azonban még senki sem ért el. Az EurActiv áttekinti a legfontosabb európai és orosz kezdeményezéseket.

Mérföldkövek

• 2006. január 1: Az első „gázháború” Oroszország és Ukrajna között. Oroszország rövid időre elzárja az ukrán gázcsapot egy elszámolási vita miatt. A Nyugat azzal vádolj Oroszországot, hogy a gázt politikai fegyvernek használja.

• 2006. november 4-én Görögország és Olaszország megállapodik az Itália-Görög Interkonnektor (IGI) létesítéséről, aminek a tervébe később bevonják Törökországot is.
  

• 2007. június 23-án Moszkvában az olasz Eni és a Gazprom bejelentik a Déli Áramlat tervét, amelynek projekttársasága 2008. januárjában jön létre, a következő hónapban csatlakozik a kezdeményezéshez Magyarország és Bulgária is, áprilisban pedig Görögország is.

• 2008. januárjában létrejön a Trans Adriatic Pipeline konzorciuma is, amelynek ötletén és megvalósíthatóságán már 2003. óta dolgoztak az alapítók.

• 2008. október 18-án az EU csúcsértekezlete elfogadja az új európai energiabiztonsági politikát, és arra hívja fel a tagállamokat, hogy diverzifikálják beszerzési forrásaikat és utánpótlási útvonalaikat.

• 2008. november 13-án a Bizottság közzétesz az EU Biztonsági és Szolidaritási Akciótervét, ami több kezdeményezést, többek között a Déli Gázkorridor tervét is tartalmazza.

• 2009. január 1-én megkezdőik a „második gázháború” Oroszország és Ukrajna között. A húsznapos krízis során Oroszország és Ukrajna megállapodik az új elszámolási rendszerről, de közben számos dél-kelet-európai országban, elsősorban Bulgáriában, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában a téli fagyban ellátási zavarok támadnak. Kiderül, hogy Magyarországra és a Balkánra, ha kell, Nyugat-Európából is lehet gázt szállítani.

• 2009. május 8-án a cseh elnökség csúcstalálkozót szervez a Déli Gázkorridor kérdésének Prágában. A találkozó nagyrészt ceremoniális jellegű, tényleges előrelépés nem történik.

• 2010. szeptember 10-én létrejön az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia Interkonnektor terve, amelyhez szeptember 20-án Magyarország is csatlakozik részvényesként.

• 2010. december 2-án életbe lét a földgázellátás biztonságáról szóló új, közvetlenül hatályos európai rendelet, ami a tagállamok számára kockázatkezelésük és kölcsönös segítségnyújtásuk új, kötelező elemeit tartalmazza.

• 2011. februárjában az Európai Bizottság elkezdi szorgalmazni a Nabucco és az IGRI esetleges összevonását, ami ahhoz vezethet, hogy Magyarországra 2015-ben nem érkezik meg a csővezeték, legfeljebb maga a gáz, olasz-osztrák kerülőúton.

Szakpolitikai összefoglaló

A „Déli Gázfolyosót” gyakran az eurázsiai szállítási útvonalakat újrafejlesztő „Új Selyemút” infrastrukturális fejlesztések között tartják számon. Miközben az EU politikusai hangzatos neveket adnak az ilyen terveknek, az érintett vállalkozások különféle projektek formájában igyekeznek ténylegesen megvalósítani ezeket a szállítási lehetőségeket. A politikai szándék és az üzleti lehetőségek nem mindig esnek egybe. Az EU amerikai sugallatra létrehozott két évtizedes projektjének, a Nabucconak számos kihívója van.

A legismertebb projekt a Nabucco csővezeték terve. De több kisebb projekt, például a görög és olasz gázrendszereket összekötő  Trans-Adriatic Pipeline (TAP), a török-görög-olasz rendszereket összekötő Törökország-Görögország-Itália Interkonnektor (ITGI), vagy az azeri-grúz-román Interkonnektor (AGRI) mind fontos elemei lehetnek a gázkorridornak, és végső soron szükségtelenné is tehetik a Nabucco megépítését.

A Déli Gázkorridornak az a célja, hogy az EU beszerzéseit diverzifikálja annak érdekében, hogy a ne függjön annyira a mostani külső orosz és norvég szállítóitól. Oroszország és Norvégia azonban inkább a jelenlegi kapcsolatok kölcsönösen elfogadható hosszú távú megerősítésében érdekelt, és mindkét gáznagyhatalom alternatív terveket sző. Ezek közül az ismertebb és fontosabb az orosz kezdeményezésű Déli Áramlat csővezeték terve, ami egyszerre tenné lehetővé orosz és attól (részben) független kaszpi-térségbeli gáz Európába szállítását. Norvégia állami vállalata, a Statoil pedig jelentős érdekeltséggel rendelkezik az azerbajdzsáni gázmezőkben, valamint a transzadriai TAP csővezetéki konzorciumban is.

A Déli Áramlatnak, ha a legújabb orosz tervek szerint megépülne, nagyobb volna a kapacitása a Nabuccoénál, és elvileg ugyanazokat a vevőket szolgálná ki. Oroszország állami gázmonopóliuma, a Gazprom az orosz, azeri és tadzsik eladóknak is lehetővé tenné a Déli Áramlat használatát. A Déli Áramlat mellett egy kevésbé ismert projektterv az ukrán javaslat, a Fehér Áramlat, ami Grúzián és Ukrajnán keresztül szállítana Oroszországtól függetlenül gázt Romániába és az EU keleti felébe.

A fővezetékek csatáját a nemzeti gázhálózatok, tárolók és más létesítmények rendszerét összekötő kisebb vezetékek csatája is kiegészíti. A fő gázexportőri vezetékeket általában egy gázforrástól egyirányú szállításra építették ki a csöveket, de a 2009 évi gázháború megmutatta, hogy a vezetékek megfordítása technikailag megoldható és gyakran kívánatos is.

Ez önmagában is új gázszállítási utakat hozhat létre, például Ausztrián keresztül lehetőség nyílt Magyarország, Szerbia és Bosznia-Hercegovina részleges ellátására. A fő gázvezetékek további összeköttetései pedig a szállítási útvonalakat még tovább képesek diverzifikálni – de csak egy adott pontig, ezért Közép-Európában valóságos összekötő-láz tört ki, Magyarország például Szlovákiával, Horvátországgal és Romániával kötötte össze gázrendszereit. De mindez csak mellékhadszíntér, hiszen ma hiába kötik össze a magyar és a szlovák rendszert, mert mindkettőben ugyanonnan érkező orosz gáz van. Bulgária mindjárt négy interkonnektort is építene, de lényegében minden irányból ugyanahhoz a szállítóhoz jutna vissza. Az interkonnektorok létesítése költsége jóval kisebb a fővezetékeknél, ezért az EU szívesen támogatja őket, de az európai energiastratégia jelenleg csak azt a célt tűzi ki, hogy egy adott ország (régió) két forrásból legyen betáplálható.

Az EU számára nem sok értelme volna annak, ha minden tervezett vezeték megépülne. Ugyan a sok csővezetéken kialakulhatna a szállítók közötti árverseny, az árakba minden csővezeték építésének és fenntartásának a költsége is beépülne. Üzleti szempontból az összes csővezeték egyszerre nem térülne meg, ugyanakkor egyelőre sem az EU-nak, sem az érintett országoknak nincsen olyan költségvetési tartalékuk, amiből a hiányzó összegeket előteremthetnék. Tehát valószínűleg a nagy versenynek csak egy vagy két projekt lesz a győztese. Az EU például nyilvánosan támogatná a Nabucco és az ITGI projektek összehangolását.

Politikai ügyek

Több kormány, ideértve Oroszországot, láthatóan a költség-hatékonysággal mit sem törődve szeretné a saját projektjeit előtérbe tolni, legyen szó akár a fővezetékekről, akár az interkonnektorokról.

A politika nagyon fontos szerepet játszik az egyes projektek nyomvonaltervében is. Az AGRI inkább cseppfolyósítaná a gázt és áthajózná a Fekete-tengeren, csakhogy Törökország és Ukrajna kihagyható legyen. Az orosz Déli Áramlat kihagyná Ukrajnát úgy, hogy nemzetközi vizek alatt vezetnék a csöveket, mivel Oroszország nem szeretne Ukrajnával még egy vitát nyitni. Ukrajna cserébe a Fehér Áramlat tervével szeretne visszavágni, bár ehhez eddig sok támogatót nem állított maga mellé. A Nabucco nyomvonalát nagy mértékben befolyásolja Törökország, ami komoly árat kér a tranzitért. Ráadásul az egyébként nem túl jelentős iraki gázmezőkhöz nem ad hozzáférést a szeparatista kurdok lakta területeken.

A politikának olyan értelemben is szerepe van a tervezőasztaloknál, hogy a Nabucco a „közös európai érdek” egyik szimbóluma lett. A Déli Áramlat mégis simán megszerezte Bulgária, Románia, Magyarország és Görögország támogatását annak ellenére, hogy az európai projektet üzletileg veszélyeztetné. A Déli Áramlat azonban más politikai előnyökkel is kecsegtet: az EU és Oroszország között ingadozó Szerbia részesülne a szállításaiból és a tranzitdíjaiból, ha megépülne. A Nabucco azonban a már jelenleg is EU tag Bulgária számára biztosítaná ugyanezeket az előnyöket.

Átfedő útvonalak

Az összes projektterv, ideértve a Nabuccot és a Déli Áramlatot is, csak részben építene új csővezetékeket, és a lehető legnagyobb mértékben támaszkodna a már meglévő csövekre. Emiatt a projektek átfedik egymást, hiszen mindenki szeretné elkerülni, hogy olyan szakaszokat is meg kelljen építeni, amit esetleg bérbe is lehetne venni.

Minek ennyi vezeték?

A legnagyobb politikai és üzleti kérdés azonban az, hogy ki biztosítja azt, hogy a csőben legyen gáz is. Az üres csővezeték csak falja a pénzt, a teli gázvezeték azonban a tranzitdíjból működtethető.

Az Európai Bizottság tervei Azerbajdzsánnal és Türkmenisztánnal számolnak, és részben Irakkal és a Mashreq (Egyiptom, Szíria, Jordánia, Libanon, Palesztin Területek Irak) országokkal is. Ha a politikai helyzet lehetővé tenné, a Bizottság elmenne Iránba és Üzbegisztánba is – de ott az emberi jogokra kevésbé kényes kíniak is megjelentek a maguk terveivel és pénzével.

A legfontosabb szereplő a kínálati oldalon minden európai tervben Azerbajdzsán. Ahogy a gázkereskedők jól tudják, ha Azerbajdzsán úgy dönt, hogy a saját gázkészleteit Oroszországnak adja el továbbértékesítésre, akkor az egész Déli Gázkorridor hamvába halhat.

Kik a megbízható szállítók?

Oroszország több potenciális gázszállító ország megbízhatóságát megkérdőjelezi, vagy részben maga ássa alá. A Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller szerint csak Oroszország, Irán és Katar számítanak igazán megbízható szállítónak a térségben.

A Nemzetközi Energia Ügynökség 2010-es számításai szerint a világ ismert gázkészleteinek 24,5 százaléka tartozik Oroszország fennhatósága alá, Iránhoz 15,8 százalék, Katarhoz 13,8 százalék, Türkmenisztánhoz és Szaúd-Arábiához pedig csak 4-4%. Irak a 11, Kazahsztán a 15 helyen áll, ugyanakkor az iraki kapacitások valóságos mennyiségét több szakértő megkérdőjelezi.

Azerbajdzsán tehát nincsen benne a világ legnagyobb 20 gázkészletével rendelkező országban, ráadásul majdnem minden készlete a tenger alatt van. A legfontosabb új azeri gáz a Shah Deniz mezőből várható, ami a világ egyik legnagyobb olyan lelőhelye, amiről csak az elmúlt 20 évben szereztünk tudomást. A Shah Deniz mező kitermelésében a multinacionális BP és a nyugat-európai gázellátásban meghatározó norvég állami Statoil rendelkeznek 51 százalékos többségi tulajdonnal. A Statoil egyben a TAP vezetéknek is a részvényese.

A türkmén diktátor, Gurbanguly Berdymukhamedov 2010. szeptember 30-án hatalmas új lelőhelyekről tájékoztatta a világot, é azt állítja, hogy 24,6 billió köbméter gázzal rendelkezik, ami háromszor annyi, mint amiről a Nemzetközi Energiaügynökség tud. Türkmenisztán azonban jelenleg nem kereskedik közvetlenül Európával, és Oroszországnak, Iránnak és Kínának adja el készleteit. Ha létezik „megbízhatatlan”ország, akkor Michael Laubsch Közép-Ázsia szakértő szerint ez tökéletesen ráillik a Türkmén Köztársaságra.

Ahmed Mousa Jiyad iraki bányászati szakértő szerint a Nabucco Erzurun – Kirkuk szakasza nem adna kielégítő logisztikai támogatást az iraki gázmezőkhöz, és politikai okokból kivitelezhetetlen. Szerinte az iraki gázmezők kapacitását és kitermelhetőségét messze túlbecsülték, így Irak nem tekinthető a Nabucco jelentős potenciális beszállítójának; az is valószínűbb, hogy a gázvezetékkel jelenleg nem rendelkező ország inkább az Arab Gas Pipeline projekthez csatlakozik, ami Ceyhannál érne el egy már létező török vezetéket.

Iránnak jelenleg is van vezetékes összeköttetése Törökországgal, de az iráni politikai helyzet és az országgal szemben bevezetett nyugati szankciók nem teszik lehetővé a befektetői és üzleti kapcsolatok fokozását.

Ki fizeti a csöveket?

A vezetékháborúhoz is pénz, pénz és pénz kell, és nyilvánvaló, hogy minden tervezőasztalon lévő csőre nem lesz forrás. A legtöbb vezetéket piaci alapon akarják finanszírozni, vagyis a befektetők számára osztalékot vagy a hitelezők számára kamatot kellene fizetnie.

Bár sokan képzelik azt, hogy a Gazprom bármit ki tud fizetni, a tényleges helyzet az, hogy az orosz óriáscég hatalmas, 15,2 milliárd dolláros adósságállományt visel, és időnként be kell segítenie fontos orosz nemzeti ügyek, mondjuk a szocsi téli olimpia megvalósításába. Nem véletlen, hogy Oroszország szeretné elérni, hogy a Déli Áramlat hasonló státuszt kapjon az EU-ban, mint a Nabucco, ugyanis hitelt szeretne felvenni rá – vélhetően Európából.

Magyarország szerepe

Hazánkban a jelenlegi és az előző kormányoknak is az volt a politikája, hogy minden lehetséges projektet támogattak. Így Magyarország részese a Nabucco, a Déli Áramlat és az AGRI projekteknek is (az ITGI és a TAP nem érinti hazánk térségét), annak ellenére, hogy az összes projekt megvalósulásának csekély az esélye.

Kaderják Péter, a Regionális Energiakutató Központ vezetője egy európai energiabiztonsági program zárásaként három lehetséges forgatókönyvet is felvázolt. Az „kis lépések” forgatókönyve szerint a Nabucco nem tud elég gázt gyűjteni, Horvátország a közép-európai térséggel és a Kelet-Balkán Törökországgal fog kooperálni.

A középutas megoldás szerint megépül a Nabucco de csak csökkentetett kapacitással, az Adrián is létesülnek LNG terminálok, és több vezetékes gázforrás is elérhető lesz Magyarország számára. Az igazi megoldást a Nabucco olyan megépítése jelentené, ami a Déli Áramlat helyett ellátná Szerbiát is.

Nabucco

A Nabucco tervével eredetileg az amerikai külügyminisztérium állt elő a rendszerváltás kezdetén. A célja az volt, hogy Európa minél kevésbé legyen kiszolgáltatva az orosz gázszállításoknak. Az orosz gázmonopólium érthetően a kezdetektől fogva ellenségesen állt a projekthez.

A Nabucco stratégiai jelentősége azonban az EU számára is megkérdőjelezhető. Franciaország és Németország soha nem mutatott iránta jelentős érdeklődést, hiszen ők máshonnan vesznek orosz, norvég, holland és egyéb gázt. Sőt, Angela Merkel német kormányfő kifejezetten tiltakozott az ellen, hogy a Nabucco finanszírozásába európai (és így német) közpénz kerüljön. Eközben Németország és Oroszország a Balti-tenger alatt saját vezetéket épít Északi Áramlat néven.

A Nabucco konzorciumban az osztrák ÖMV és a vele harcban álló magyar MOL, a német RWE, a Bulgargaz, a román Transgaz és a török Botas vesz rész. A Nabucco hitelességének nem tett jót, hogy az ÖMV, a MOL és a Bulgargaz a Déli Áramlat felé is nyitottnak mutatkozott. Újabban már Románia is tapogatózik a Déli Áramlat felé.

A Nabucco tervezett kapacitása 38 milliárd köbméter évente (38 bcm). Az optimista tervek szerint 2012-2015 között épülne meg Grúzia, Irak és Ausztria összekötésével. A harmadik betáplálási pontról az iráni határon egyelőre nem döntöttek a politikai bizonytalanság miatt. A Nabucco saját tervei szerint 7,9 milliárd euróból épülne meg, a konzorcium tagjai pedig 4 milliárd hitel felvételéről tárgyalnak a pénzügyi befektetőkkel. 2011-ben a rivális TAP-ban érdekelt BP már olyan becslést tett közzé, hogy a valós összeg 14 milliárd euró lesz, Oettinger energiaügyi biztos pedig 11 milliárdra tette a projekt összeköltségvetését. 

A Nabuccoban azonban van kölcsönzött pénz, a Világbank, az Európai Befektetési Bank és az EBRD 5 milliárd dollár kölcsön lejegyzését helyezték kilátásba. A Nabucco az Európai Bizottság politikai fegyvere is lehet, hiszen olyan szerződéstípusokat kínál, amivel az EU fel szeretné szabadítani az európai gázpiacokat.

Déli Áramlat

A Déli Áramlat a tervek szerint Oroszországot kötné össze Bulgáriával, Görögországgal és Olaszországgal, illetve Romániával, Szerbiával és Magyarországgal, valamint Szlovéniával és Ausztriával. Oroszország saját állítása szerint az eredetileg tervezett 31 bcm kapacitást képes 63 bcm-re bővíteni.

A Gazprom állítása szerint a Déli Áramlat nem versenytársa a Nabucconak, hanem a legjobb megoldás, ami kizárja az ukrán „tranzitkockázatot”. A Déli Áramlat természetesen szintén 2015-re szeretne megépülni. A költségeit jelentősen növeli, hogy 900 km a tenger alatt futna, néha 2 km mélységben.

2010-ben a Déli Áramlatban és a Nabuccoban is érintett olasz Eni gázcég azt javasolta, hogy a Déli Áramlatot és a Nabuccot vonják össze (EurActiv.com 2010.03.11.), de Szergej Smatkó orosz energiaügyi miniszter az ötletet gyorsan elvetette.  A Déli Áramlat tényleges költségeiről keveset lehet tudni.

Törökország-Görögország-Itália Interkonnektor (ITGI)

Az ITGI a Déli Áramlathoz kapcsolódó projekt, amit az olasz Edison társaság tervez. Az ITGI 200 kilométer hosszan az Ión-tenger alatt szállítana gázt Görögországból Olaszországba. A tenger alatti Poszeidón Csővezeték az Edison és a görög Depa közös vállalkozása volna.

Annak ellenére, hogy az ITGI eredetileg a Déli Áramlathoz kapcsolódott, nyitottnak mutatkozik a Nabuccoval való együttműködésre is. Lehet, hogy ez lesz a két nagy projekt közötti vita feloldásának a terepe, ami persze a magyar gázellátásnak nem tenne jót, hiszen akkor a Nabucco első fázisában nem menne a Balkánon Görögország fölé.

Az Edison azzal számol, hogy 2015-ig viszonylag alacsony marad az európai gázkereslet, és Azerbajdzsán ezt ki tudja egyedül is elégíteni Törökországon keresztül. Az érvelésük szerint az ITGI egy olyan közepes méretű projekt, ami jobban illeszkedik Európa pillanatnyi érdekeihez, mint a hatalmas Nabucco projekt.

Az ITGI kapacitása 10 bcm volna évente. Az Ión-tengeri szakaszon túl az ITGI mindössze 600 kilométer csővezetéket jelentene görög területen, valamint a görög-bolgár interkonnektor megépítését Stara Zagora és Komotini között, részben EU forrásokból. Ennek a határkeresztező kapacitásnak az áteresztő-képessége 3-5 bcm lesz évente, de már 2013-ra készen lehet. Az ITGI ezen túlmenően már meglévő vezetékekre építene a Kaukázusig. Az ITGI szerint ezen az útvonalon orosz gázt is lehetne importálni a már létező Kék Áramlat nevű fekete-tengeri vezeték segítségével.

Az ITGI nagy előnye, hogy a Nabuccohoz hasonlóan elérte az európai érdekeltségű projekt státuszát és ezért máris sikerült csekély, de nem elhanyagolható mértékű, 100 millió eurós támogatást szerezni az Európai Válságkezelési Alapból mint a Déli Gázkorridor egyik hivatalos projektje.

Trans-Adriatic Pipeline (TAP)

A Transzadriai Csővezeték (TAP) részvényesei a svájci EGL, a norvég Statoil és a német  E.ON Ruhrgas. A TAP azt állítja, hogy legrövidebb és legköltséghatékonyabb megoldást kínálja a kaszpi gáz Európába juttatására. A TAP költségvetése körülbelül 1,5 milliárd euró, ami valóban eltörpül a Nabucco 9,7 milliárdos költségvetése mellett (az ITGI és az AGRI költségvetése még nem ismert).

A TAP 10-20 bcm éves kapacitással számol, de 10 bcm az, amivel elindulna. A TAP része volna egy földalatti tároló is, aminek a valószínű helyszíne Albánia volna, és a mérete hatalmas, 8,5 milliárd köbméter. (Ez lényegesen nagyobb az összes magyar tároló méreténél és a magyar éves fogyasztásnak közel 80 százaléka elférne benne). A TAP szerint mindez igencsak megerősíteni a nyugat-balkán energiabiztonságát.

A TAP vezeték 520 kilométere a görög Thessaloniki kikötővárosból az albán partokig húzódna, majd a Brindisi-szoroson át érne Olaszországba. A TAP abban különbözik az ITGI-től, hogy Albániát is bevonja a projektbe.

A TAP egyik fontos előnye, hogy a 25 százalékos tulajdonos Statoil a BP-vel együtt többségi tulajdonosa az azeri Shah Deniz gázmezőt kitermelő társaságnak. Azt állítják, hogy a csővezeték készen lesz, mire a Shah Deniz második fázisából jönni fog a gáz – vagyis 2016-ra.

A Shah Deniz első fázisából 8,6-9 milliárd köbméter, a második fázisból már 16 milliárd köbméter gáz fog jönni – ami persze arra nem elég, hogy minden csővezetéket ellásson gázzal.

A TAP konzorcium a Nabuccohoz hasonlóan egyelőre kizárja, hogy iráni gázt is szállítson, és ennek elsősorban politikai okai vannak. A TAP nyitott az ITGI-vel való kooperációra, sőt, a Nabuccoval is.

A TAP 2011 februárja és márciusa során maga mellé állította Albániát, Macedóniát, Montenegrót, Horvátországot és Bosznia-Hercegovinát azzal, hogy IAP néven egy leágazást ígért 230 millió eurós beruházással a nyugat-balkáni térségnek. Március 22-én Szlovénia és Oroszország írt alá egy olyan megállapodást, amely egyrészt egy szlovén szakasz megépítéséről szól, másrészt az EU tag Szlovénia felvállalta, hogy képviseli a Gazprom álláspontját a harmadik irányelvcsomaggal kapcsolatos EU-orosz vitában. (EurActiv.hu 2011.04.08.)

Azebajdzsán-Grúzia-Románia Interkonnektor (AGRI)

2010 szeptemberében az azerbajdzsáni, grúz és román állami vállalatok együtműködési nyilatkozatot írtak alá arra, hogy azeri gázt importáljanak a régiójukba (EurActiv.com 2010.09.22). Ezzel megszületett a vezetékverseny újabb szereplője, az AGRI.

Azonnal létrehoztak egy olyan projekttársaságot, amelynek a célja a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése és a pénzügyi források felkutatása. Szeptember 20-án Magyarország jelezte, hogy kész csatlakozni a projekthez, amelybe meglepetésre nem a magánképben lévő nemzeti olajvállalat, a MOL Nyrt és földgázszállító leányvállalata, hanem az állami tulajdonú Magyar Villamosművek Csoport csatlakozott 25 százalékos tulajdoni aránnyal.

Az eddig megismert jelentések szerint az AGRI célja, hogy csővezetéken azeri gázt szállítson Grúziába, ahol azt cseppfolyósítást követően Romániába hajóznák Innentől a magyarral összekötött román gázrendszeren keresztül csövön jutna el a végső felhasználókig a gáz. A projekt terve szerint egy LNG gázcseppfolyósító üzem jönne létre a grúz Kulevi kikötőben, és a visszaalakítást a constancai kikötőben végeznék el.

A projekt kulcsfigurája, Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök szerint az AGRI következő fontos állomása, hogy a pénzügyi szervezeteket rávegye a projekthez való csatlakozásra. Traian Basescu román elnök bejelentette, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel megpróbálják az EU Transz-Európai Hálózatok Programjába felvetetni az AGRI-t, ami így az EU pénzügyi támogatására és az Európai Befektetési Bank és az EBRD pénzére is pályázhatna.

Az AGRI hívei szerint ez a projekt a leggyorsabban kivitelezhető, ellenzői szerint Kulevi viszont kőhajításnyira van Abháziától. Ez a kis tartomány orosz csapatok megszállása alatt áll, és függetlennek tekinti magát. Az orosz-grúz konfliktusban pedig az oroszok egy kulcsfontosságú (vezetéket) is felrobbantottak.

A problémát nyomatékosítja, hogy 2011. január 20-án titokzatos robbanás történt a Kulevi olajterminálban.

Fehér Áramlat

A teljesség kedvéért megemlítjük az Ukrajna által megálmodott Fehér Áramlat vezetéket is, noha egyelőre több mint valószínűtlen, hogy az ötlet elégséges nemzetközi politikai támogatást fog kapni. Az ötletet először Julia Tyimosenkó egykori ukrán miniszterelnök-asszony vezetette fel 2005-ben mint egy lehetséges grúz-ukrán-EU vezetéket.

A vezeték Supsa és a román kikötőváros Constanta között a tenger alatt futna. A csővezeték kezdeti kapacitása 8 bcm volna évente, amit a Shah Deniz gázmezőkről töltenének meg Azerbajdzsánban.

A projektet a londoni székhelyű GUEU tartja életben, de Tyimosenkó bukásával egyelőre nem látható, hogy támogatná-e bárki is a vezeték megépítését.

Összeolvadások és szinergiák

Ahogy több szereplő is kifejezésre juttatta, a meglévő eszközök és szerződések egyesítésével sokkal erősebb projekteket lehetne indítani. Minden szereplő, még a Gazprom is üdvözölni az Európai Bizottság erősebb koordinációs szerepét, még akkor is, ha az adott projekt nem is számol európai támogatásokkal.

A cseh elnökség 2009 májusában összehívott egy Déli Gázfolyosó csúcstalálkozót. Az eseményen elfogadtak egy zárónyilatkozatot (EurActiv.com 2009.05.11.)) de ennek tartalma meglehetősen kézzelfoghatatlan.

Magyarország és Lengyelország is megfogadta, hogy az elnöksége központi kérdésévé teszi a gázvezetékek ügyét. Mivel a magyar elnökség által szervezett februári energiacsúcson a kérdés csak érintőlegesen került szóba (EurActiv.hu 2011.02.04.), komolyabb lépések az lengyel soros elnökségtől várhatók.

Álláspontok

Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso a 2010-es első évértékelő beszédében (EurActiv.hu 2010.09.07.) elmondta, hogy ebben az évben el fog utazni a Kaszpi régióba, hogy „támogatást szerezzen a Déli gázkorridornak az energiabiztonságunk növelése céljából”, és egyúttal egy új energia akciótervet jelentett be. Barroso szerint a déli gázkorridor „kulcsfontosságú, prioritást élvező projekt az EU-ban”, és Európa „jogi, pénzügyi, politikai támogatást fog nyújtani a cégeknek, hogy folytatni tudják ezirányú üzleti erőfeszítéseiket”. A 2011. februári Energia Csúcs után újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy annak ellenére, hogy a csúcstalálkozón kiadott zárónyilatkozat külön nem foglalkozik a Nabucco projekttel, a téma folyamatosan szerepelt a napirenden (EurActiv.hu 2010.02.05).

Szófiában egy energiafórumon az EU energiaügyi biztosa, Günther Oettinger azt mondta, hogy az EU „összeköttetést akar a Kaszpi- és a közel-keleti térséggel”, de „nem akar a Déli Áramlat útjába állni”. Az International Odessa Forumon Oettinger arra kérte Ukrajnát, hogy reformálja meg a saját belső gázpiacát, amelyeket a Naftogaz a mai napig dominál. „Szeretném, hogy az európai nézőpontot jól megértsék. Számunkra az ukrán belső gázpiac és a gáztranzit nem két külön dolog. A tranzit addig nem garantálható, amíg az ukrán belső gázrendszer pénzügyileg nem fenntartható és átlátható”. Az Ukrajnát valószínűleg megkerülő déli gázkorridor azonban „óriási erőfeszítést igényel”. Ugyanakkor az EU nem fogja egyes tagállamait kedvezőtlenebb helyzetbe hozni azzal, hogy egységesíti a gázimportját.

Oettinger a Die Pressének adott interjújában 2011. februárjában azt mondta, hogy "Bizonyos, hogy vannak a [Nabucco megépítésének] bizonyos kockázatai. De az biztosan nem fog sikerülni, hogy kockázat nélküli nyereséges üzletet indítsanak".

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a magyar-román gázvezetékrendszert összekötő vezeték átadásán mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy „Magyarország minden olyan megoldásban érdekelt, amely különböző energiaszállítási utak megvalósításáról szól. Minden tűzben tartunk legalább egy vasat, és ez így van jól”.

Az EU gázszolidaritási politikájáról a lengyel EP képviselő Jacek Saryusz-Wolski (EPP) azt mondta, hogy az új politika csak kétharmadrészben szolgálja a térség energiabiztonságának megerősítését. „A rendelet nem ad szerepet a főképviselőnek [ez a 2011. februári EU csúcson megváltozott – EurActiv.hu 2011.02.04] és csak nagy vonalakban utal a déli korridorra vagy a Nabuccora, a partnereinkkel való kooperációra” – utal az Európai Szomszédságpolitikára.

Jeremy Ellis, a Nabucco-résztulajdonos német RWE üzletfejlesztési igazgatója szerint a tervezett vezeték „messze a legkisebb szállítási költséggel” juttatná el az azerbajdzsáni gázt a fogyasztókhoz, és ez 25 éve alatt évi 10 milliárd köbméter gázonként (kb. a magyar évi fogyasztás) összesen 4,1-9,1 milliárd euró megtakarítást jelentene. Szerinte az is fontos előny a TAP és az ITGI terveihez képest, hogy ezek a konkurens projektek egyetlen forrással számolnak, miközben a Nabucconak több forrása lehetséges. Szerinte az ITGI és a Nabucco összeköttetése jelentősen növelhetné Délkelet-Európa ellátásbiztonságát, ami Görögország és Olaszország számára is hasznos volna..

A Bizottság 2010. november 17-i energia infrastruktúrára vonatkozó közleményét kommentálva Kjetil Tungland, aTrans Adriatic Pipeline (TAP) csoport ügyvezető igazgatója szerint fontos, hogy a Bizottság hivatalosan is felismerte a Déli Gázkorridor jelentőségét Európa jövőbeli gázellátása szempontjából. „Örülünk anna, hogy a közlemény elismeri a gáz kiemelt fontosságát Európa jövőbeli energiamixében és abban a tekintetben is, hogy [ez a tüzelőanyag] lehetővé teszi az agresszívabb klímaváltozási célok kitűzését és Európában” – mondta Tungland. „Új, egyszerűbb és gyorsabb engedélyezési eljárásokra és újfajta finanszírozási mechanizmusokra és anyagi befektetés-ösztönzőkre is szükség van ahhoz, hogy megépüljön ez az [új] gázinfrastruktúra. Az államok és a piaci vállalkozások közötti összhang megteremtéséhez elengedhetetlen „a teljes átláthatóság és a költséghatékonyság elvének betartása”.

„A TAP örül a közlemény politikai irányvonalának” – mondja, hozzátéve, hogy elvárható volna az EU és a tagállamok részéről a versengő alternatív projektek átlátható és egyenlő bánásmódon alapuló értékelése.

A Centre for European Reform (CER) közpolitikai elemző intézet igazgatója, Daniel Gros egy kutatásban az EU és Oroszország viszonyát kétoldalú kvázi-monopóliumként írja le, amelyben Oroszország szinte csak az EU-nak tud eladni. „Kvázi-monopolistaként a Gazprom a gáz árát képes lesz a marginális költségek fölé emelni. A Gazpromnak az a képessége, hogy a Gazprom mekkora monopoljáradékot lesz képes Európa fő szállítójaként elérni a gázpiacon bizonyos mértékig az alternatív ellátási utaktól fog függeni”, hozzátéve, hogy számításuk szerint egy újabb független főcsővezeték potenciálisan 10 százalékkal csökkentheti az európai gáz árát.

A Clingendael International Energy Programme, szerint „az európai vállalkozások és kormányok reakcióideje az orosz Déli Áramlatra arról tanúskodik, hogy nincsenek teljesen meggyőzve a Nabucco sikeréről”.

Az olyan alternatív projektekbe fektetni, mint mondjuk a Kékáramlat I. ezzel együtt „hatalmas üzleti kockázattal járna és nagyon bizonytalan időre halasztaná a befektetések megtérülését”, ugyanakkor a Clingendael szerint azt a kérdést érdemes lehet megválaszolni, hogy időben egymás után megvalósulhatnak-e a különböző tervek.

A brit konzervatív kötődésű Centre for Policy Studies szakértője, Peter Dalby szerint a Nabucco „megszabadítaná Nyugat-Európát attól, hogy az energiát Moszkva agresszív diplomáciai kiegészítő eszközként használja”. Dalby a kérdést nem választja el ugyanakkor a britek által nagyon támogatott török EU-tagságtól, ami nélkül szerinte a Kaukáziusi-térség továbbra is „bizonytalan, szegény ütközőterület maradna minden európai befolyás nélkül”.

euractive.hu