A kormány közmunkaprogramja enyhén szólva nem a huszonegyedik századi szociálpolitika legszebb példája. Ennek is egyik legkevésbé elegáns eleme az, hogy az állam nem tartja maga számára kötelezőnek a magánszférára vonatkozó szabályokat.

Például úgy érzi, hogy neki nem kell megfizetnie a minimálbért, hanem annál kisebb összeget is elegendőnek tart a csatornákat vagy stadionokat építő közmunkások megfizetésére, bár igaz, hogy azt olykor konténerekben biztosított szálláshely is kiegészítheti.

 seprűkészítő közmunkások

Egy egyszerű példa is megmutatja, milyen messze áll ez a szemlélet a piacgazdasági és a társadalmi értékrendtől,miközben nem jelent valódi megoldást arra a problémára, hogy sok ember munkájának termelékenysége nem éri el a minimálbért.

Vegyünk egy alacsonyan képzett embert, Józsefet, aki az ország hátrányos térségében lakik. Lakóhelye környékén olyan vállalatok működnek, amelyek csak 60 (vagy akár 70) ezer forintot tudnának fizetni a munkájáért; egyszerűen így tudják eladni az általa előállított termékeket.

Bár József ezért a bérért szívesen vállalna munkát, de ezt az állam megtiltja: jelenleg 78 ezer forint a minimálbér, az alatt nem dolgozhat teljes munkaidőben. József tehát kifejezetten jól járna, ha alacsonyabb lenne a minimálbér. (Az államnak azonban bizonyára jó oka van arra, hogy ilyen magas szinten állapította meg a minimálbért, például mert más dolgozók így magasabb fizetést kapnak a vállalattól, és talán a munka értékéről alkotott elképzeléseivel sem férne össze, ha valaki ennél alacsonyabb bért vinne haza napi nyolc óra munka után.)

Ezután megjelenik egy közmunkaprogram, amely segély helyett végre munkát ajánl Józsefnek, bár az ország másik végében kell dolgozni.

A jelenlegi információk alapján nem egyértelmű, mennyit kap majd ezért József: van, aki úgy tudja, hogy 38 500 forintot, mások szerint 46 800 forintot – a Magyar Munkaterv nem tartalmaz konkrét számot.

Bármelyik is lesz végül, a közmunkaprogram szervezője meglehetősen nehezen tud majd válaszolni Józsefnek arra a kérdésre: miért nem dolgozhat 60 ezer forintért saját lakhelyén, ha mégis lehet 78 000 forintnál kevesebbet fizetni egyhavi munkáért?

Még ennél is ködösebb azonban a program következő részlete. A tervek szerint az állam – a remek hangzású közhasznú kölcsönzők közvetítésével – ugyanis kölcsönadhatná közmunkásait a vállalkozóknak. Gondoljunk csak bele, milyen lehetőségeket rejt ez magában! Az állam felveszi Józsefet közmunkásnak – fogadjuk most el a magasabb becslést – 46 800 forintért, majd kikölcsönzi 60 ezer forintért akár ugyanannak a vállalkozónak, aki alkalmazta volna a piacon is ennyiért, ha az állam nem tiltotta volna meg.

Vagyis József a törvényhozónak lefizetett 13 ezer forintért vásárolhatja meg azt a kegyet, hogy a minimálbér alatt dolgozhasson ugyanott, ahol amúgy is talált volna munkát. Mondani sem kell, hogy ezt az új adót csak a legszegényebbek fizetik meg.

Emellett felmerül a kérdés: vajon miként dől el, melyik vállalkozó kap közmunkást, hány főt, és milyen áron? Mivel ez hatalmas versenyelőnyt jelent a többi vállalkozóval szemben, könnyen lehet, hogy a cégek sok erőforrást mozgósítanak majd a közhasznú kölcsönzők vezetőivel való kapcsolataik ápolására. Vagyis ez a megoldás a járadékvadászat és a korrupció melegágya.

A szabályozási elgondolás igazságtalanságát mutatja az is, ha más iparágakban gondolunk el hasonló megoldást. Például miért ne volna szükség a lakáspiacon állami beavatkozásra a kilakoltatási moratórium által okozott kavarodás megakadályozására?

Miért ne írhatná elő a törvény, hogy magánemberek csupán négyzetméterenként 200 ezer forintos minimálár fölött adhatják el lakásaikat? Ha pedig ilyen áron nem kel el a lakás, akkor eladhatnák a közhasznú ingatlanközvetítőnek – más néven Nemzeti Eszközkezelőnek –, amely viszont bármilyen áron adhatná-vehetné a lakásokat.

De vajon van-e más megoldás arra a problémára, amit ez a szabályozás kezelni próbál? Hiszen tényleg igaz, hogy sok ember csak a minimálbérnél alacsonyabb bérért találna munkát. Az egyik lehetőség természetesen a minimálbér nyílt csökkentése vagy esetleg területi differenciálása lenne.

De akkor is van mozgástér, ha ezt nem akarja megtenni az állam: támogathatja a hátrányos térségekben dolgozó, alacsony végzettségű dolgozók bérét.

Példánkban például felajánlhatna a vállalkozónak 20 ezer forint bértámogatást, ha felveszi Józsefet a minimálbérért.

A bértámogatásnak számos előnye van a jelenlegi tervezettel szemben. József nem költözik konténerbe, hanem otthon aludhat, ami minimum családpolitikai célokból kedvező.

A vállalkozó bővítheti tevékenységét, és versenyképesebbé válhat. Ráadásul József nagy valószínűséggel sokkal értelmesebb munkát végez, mert a vállalkozó olyan terméket gyárt, amit megvesznek az emberek, és nem megalomán óriásberuházásokon dolgozik.

A vállalkozó a rendelkezésére álló legjobb technológiát alkalmazza, és nem tizenkilencedik századi módszereket. Egyszóval több érték jön létre. Emellett a vállalkozónál végzett munka sokkal többet segít a rendes munkaerőpiacra való visszatérésben, mint a közmunka sajátos tapasztalata. Sőt mindez az adófizetőknek sem kerül többe, különösen ha figyelembe vesszük, hogy milyen hatékonysággal szokott a magyar állam közjószágokat létrehozni.

A nagy léptékű bértámogatási terv megvalósítása természetesen számos súlyos nehézséget vet fel. A fő problémának az tűnik, hogy az állam nem tudja könnyen megkülönböztetni azokat a dolgozókat, akik a minimálbéren is kapnának munkát, azoktól, akik valóban rászorulnak a támogatásra. A vállalkozók természetesen sok mindent megtennének, hogy minél több ember kapjon bértámogatást. Könnyen lehet, hogy korrupt módon osztanák el a támogatásokat. Tovább erősödne a vállalkozók állami függése, és erős lobbicsoport alakulna ki.

Hasonló problémák a közmunka során is létrejönnek, hiszen ott is lesznek alvállalkozók és más járadékvadászok, akik jól járnak majd a hatalmas építkezésekkel vagy a közmunkáskölcsönzőkkel.

Világos tehát, hogy súlyos következményekkel jár egy ilyen méretű állami beavatkozás (akár bértámogatás, akár közmunka formáját ölti) a munkapiac és néhány termékpiac működésébe. Ám a hasznok és károk aránya nagyságrendekkel jobbnak tűnik bértámogatás vagy differenciált minimálbér-csökkentés, mint állami építkezések és munkaerő-kölcsönzés esetén.